A Sony csökkenti a PlayStation 5 gyártását logisztikai és alkatrész-ellátási problémák miatt

A globális pandémia a legtöbb iparág ellátási láncát összekuszálta, de egyesek jobban érzik a vírus hatásait, mint mások. A legfrissebb hírek szerint a Sony PlayStation 5 ismét visszakerülhet a nehezen beszerezhető termékek közé, éppen amikor már úgy tűnne, hogy rendeződik a helyzet. A japán gyártó ugyanis úgy határozott, hogy csökkenti a konzol gyártását erre a pénzügyi évre, ki nem találjátok miért: alkatrész és logisztikai korlátok miatt.

A friss értesülések a Bloombergtől származnak, a médiaorgánum azt állítja, hogy a Sony korábban 16 millió darabos gyártási előrejelzést adott ki a március végéig tartó pénzügyi évre vonatkozólag, de ez most körülbelül 15 millióra csökkent, ami azt jelenti, hogy a gyártó éppen csak eléri majd a márciusra kitűzött célt, azaz a 14,8 millió PS5 értékesítését.

A japán gyártó problémáinak egyik legfőbb oka, hogy azokban a fejlődő országokban, amelyekben a gyártóbázisait létesíti nem egyenletesen történik az oltóanyagok bevezetése, ez pedig kiszámíthatatlanná teszi a chipek és más alkatrészek gyártását, kvázi a teljes ellátási láncot. A Bloomberg szerint ez a játékfejlesztőket és kiadókat is érinti, mivel a potenciális PS5 játékosok a korlátozott elérhetőség miatt a konzolra kiadott címek számítógépes változatait fogják választani. Mondjuk ilyen videokártya árak mellett sok sikert.

A Sony gyártási partnerei arra számítanak, hogy a PlayStation 5 2022-ig nehezen lesz elérhető, illetve a következő pénzügyi évben a 22,6 milliós értékesítési cél eléréséhez elegendő darabszám legyártása egészen nagy kihívás lesz a számukra.

Forrás: Bloomberg

Szólj hozzá