A Sony végre felfedte a PlayStation 5 dizájnját

A tegnapi nap nagyon eseménydúsan telt a konzolrajongók számára, hiszen nem csak a Sony következő konzoljának ára szivárgott ki az Amazonnak köszönhetően, ha nem a gyártó rendezvényén végre megismerhettük a PS5 dizájnját is.

A Sony végre fellibbentette a fátylat a PlayStation 5-ről, és rögtön két verziót is bemutatott a sztenderd, illetve a digitális verzió személyében. Utóbbi szimmetrikus, és természetesen némileg keskenyebb lett, hiszen hiányzik róla az optikai meghajtó, amely egy 4K-képes UHD Blu-ray lejátszó is egyben.

A PlayStation 5 karcsú külcsínt kapott, amelyet vertikális felállásban mutatott be a Sony. Ez nem véletlen, hiszen ők már a PS2 óta ezt preferálják, ám a legtöbb esetben úgy alkották meg a játékgépeket, hogy azokat horizontálisan is használhassuk. Hogy a talpazat ezúttal alap tartozék lesz-e, vagy külön kell megvásárolni, az még nem derült ki.

A fekete középső részt fehér oldallapok határolják, amelyek amolyan gallérként érnek a konzol tetejéig. Kifejezetten tetszetős dizájn, bár az internet népe vegyes fogadtatásban részesítette, és rengeteg mém látott napvilágot azóta, amely kifigurázza a külsejét. A színösszeállítás tökéletesen összeillik a már hamarabb bemutatott DualSense kontrollerrel, és szerintünk kifejezetten szép lett a konzol. Pont olyan külcsínt kapott, amin azonnal megakad majd a szemünk a szobába lépve.

Természetesen ezúttal is kapunk majd kiegészítők, és már láthattunk is egy töltőállomást, amelyen egyszerre akár két kontrollert tölthetünk. Bemutattak még egy HD kamerát is, amely a mozgáskövetéssel is rendelkezik, egy új 3D Pulse vezetéknélküli headsetet, és egy távirányítót, amelynek azok fognak örülni, akik film nézésre és streamelésre is használják majd a PS5-öt.

A Sony ezen kívül bejelentett egy sor játékot, amelyek között olyan címek találhatóak mint a Spider-Man: Miles Morales, Horizon Forbidden West, Gran Turismo 7, Ratchet & Clank: Rift Apart, Resident Evil Village, NBA 2K21, Deathloop és a Hitman III. Ezek videóit megtekinthetjük a hivatalos YouTube csatornájukon, és bizony érdemes rájuk nézni. Sikerült tehát fokozniuk az izgalmakat, és remek kedvcsinálót kaptunk az idei év végén megjelenő PlayStation 5-tel kapcsolatban.

Forrás: GSMArena

 

Szólj hozzá