A színfalak mögött bemutatták a Samsung feltekerhető kijelzős mobilját

Az idei CES expón nem minden jóság kerül a közönség színe elé, akadnak olyan érdekességek, amelyeket csak a kiválasztott kevesek, befektetők, üzleti partnerek láthattak. A Samsung idén komoly figyelmet fog fordítani a hajlítható okostelefonokra, de a legfrissebb hírek szerint akad még más is a tarsolyában, egy olyan készülék, amire Las Vegasban csak a színfalak mögött lehetett rácsodálkozni, kizárólag a meghívottaknak. Egy feltekerhető képernyős mobilról van szó.

Nem először hallani erről a kialakításról, és bizonyos források szerint a másik nagy dél-koreai gyártó, az LG is dolgozik egy hasonló koncepción alapuló készüléken. A Samsung úgy látszik, már most birtokol egy működőképes prototípust, aminek nem sok kell ahhoz, hogy a nagyközönség előtt is leleplezzék. Persze erre egyelőre nem került sor, csupán zárt ajtók mögött mutatták meg az arra érdemeseknek a telefont. Igazából nem sokat lehet tudni erről a csodáról, csupán annyit, hogy azt a bizonyos feltekerhető képernyőt ugyanaz az anyag borítja, mint a Samsung Galaxy Fold kijelzőjét.

Koncepció (forrás: LetsGoDigital)

E megoldás tartósságát többször is kérdőre vonta a szakma, így nem meglepő módon a Samsung elkezdett keményen befektetni az ultravékony üveg gyártásába, ami már nem lesz annyira sérülékeny, mint a jelenlegi műanyag bevonat. Talán lehet éppen azért várnak ezzel a készülékkel, mert szeretnék azt is az új technológiával ellátni, ki tudja… Szerencsére képzelőerőben nincs hiány, ezúttal is LetsGoDigital volt az, aki képekbe öntötte, miként festhet egy ilyen okostelefon, aminek a képernyője az aktuális helyzettől függően lehet 6, vagy akár 8 hüvelykes is. Ez egyelőre csak szimplán egy koncepció, de a Samsung korábbi szabadalmai alapján készült, így lehet némi köze a valósághoz. Persze még semmi konkrétumot nem tudunk a telefonról, csak azt, hogy létezik, és páran már láthatták. Mindenesetre szemmel fogjuk tartani a Samsung új őrületét, és ha lesz még hír róla, tudatni fogjuk veletek.

Forrás: GSMArena

Szólj hozzá