A szolgáltatók már tesztelik a Samsung Galaxy Z Fold 3 és Galaxy Z Flip 3 készülékeket

Akik rendszeresen követik a telekommunikációs híreket már tudják, hogy hamarosan két vadonatúj hajlítható készüléket dob piacra a Samsung. A Galaxy Z Fold 3 átmenetet kínál majd az okostelefon és a táblagép között, míg a Galaxy Z Flip 3 a flip mobilok hőskorát idéző, jóval kompaktabb készülék lesz. A friss értesülések szerint a flexibilis mobilokat már tesztelik a gyártó hazájában, ahol a prototípusokkal a három helyi szolgáltató végez hálózati kísérleteket.

Az új hírek forrása a Dailian, ők úgy tudják, hogy Dél-Koreában három mobilszolgáltatónak – az SK Telecomnak, a KT-nak és az LG U+-nak biztosítottak tesztpéldányokat. A készülékeket egy teljesen szokványos eljárásnak vetik alá, amelynek célja az, hogy megállapítsák, az adott mobil készen áll-e arra, hogy együttműködjön az adott operátor hálózatával, illetve ilyenkor kerülnek előtelepítésre azok az alkalmazások, amelyek az adott szolgáltató kínálatában kapható készülékeken már az első bekapcsolást követően ott lesznek.

A hajlítható képernyős készülékek bemutatója ha minden jól megy augusztus 3-án lesz a koreai gyártó következő Unpacked rendezvényén. A szóbeszédek szerint a forgalmazás augusztus 27-én kezdődhet, de lehet, hogy csak az előrendelések indulnak aznap.

A fáma arról is szól, hogy a Samsung Galaxy Z Fold 3 és Galaxy Z Flip 3 készülékeket megpróbálják a lehető legolcsóbban kínálni, hogy a hajlítható képernyős telefonok eljussanak a lehető legtöbb emberhez. Az árcsökkenés nagyjából 20 százalékos lesz a jelenlegi Galaxy Z Fold és Z Flip modellekhez viszonyítva. Ennek megfelelően a Samsung Galaxy Z Fold 3 1599, míg a Galaxy Z Flip 3 1000 dollár alatt kerülhet a boltok polcaira.

A Samsung Galaxy Z Fold 3 várhatóan képernyő alá szerelt szelfikamerával és S Pen toll támogatással debütál, bár lehet, hogy nem lesz külön hely a készülék testében a kiegészítő tárolására. A koreai gyártó hajlítható készülékei hardveres téren ott lesznek a legjobbak között, burkolatuk alatt Qualcomm Snapdragon 888 lapkakészlet teljesít szolgálatot, számottevő operatív memória társaságában. A Galaxy Z Fold 3 kapcsán azt beszélik, hogy 512 GB háttértárat kínál majd, ami egy korrekt húzás volna a gyártó részéről, tekintve, hogy még a fentebb taglalt csökkentett árazással együtt sem volna olcsó a készülék.

Forrás: PhoneArena

Szólj hozzá