A Vivo új mobilja olyat tud, amit még nem láthattunk ezelőtt

A Vivo itthon még egyelőre nem annyira ismert márka, pedig egészen hihetetlen kütyüket mutattak be az utóbbi időben, és a legújabb készülékük láttán is tátva marad a szánk.

A Vivo Apex 2019 még csak egy koncepció, mégis az állunkat keresgetjük a mobil láttán, hiszen egy sor újítást tartalmaz. A gyártó gondolt egyet, és minden portot eltüntetett róla. Ez azt jelenti, hogy sem töltőaljzatot, sem pedig gombokat nem találunk rajta. Utóbbiak funkcióját az érintésérzékeny oldalsó rész látja el, a töltést pedig egy mágneses fej segítségével oldották meg.

Az egyik legmeglepőbb dolog mégis az, hogy a mobil teljes kijelzőjén képes az ujjlenyomatok azonosításra, amire eddig még nem volt példa. A kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó már nem újdonság, ám ezek rendszerint csak egy kisebb részen érzékelnek, szemben a Vivo megoldásával.

Mivel a mobilon nem található semmilyen nyílás, így a hangot a kijelző vibráltatásával érik el, amely szintén nem hétköznapi dolog, bár korábban már láthattunk ehhez hasonló megoldást. A videó nagyon meggyőző, és gyanítjuk, hogy még a legnagyobb cégek is csak vakarhatják a fejüket a felvétel láttán.

A kínai gyártó egészen elképesztő újításokat mutatott be az elmúlt időszakban, és nagyon örülnénk neki, ha a jövőben itthon is megjelennének a termékeik, sajnos azonban ilyen hírrel egyenlőre még nem tudunk szolgálni olvasóinknak.

Forrás: GSMArena

Szólj hozzá