Az Apple díjmentesen javítja a problémás iPad Air modellek kijelzőjét

Többen panaszkodtak az iPad készülékük kijelzőjére, ezért a gyártó vizsgálódni kezdett. Végül sikerült beazonosítaniuk azokat a készülékeket, amelyeknél fennállhat a probléma, és már ki is adtak egy hivatalos közleményt.

Az Apple már el is indította a javítási programját, amely az iPad Air modellek 3. generációjánál fennálló hiba javítására szolgál. Kizárólag ez a típus érintett, és ezekből is csak a 2019 márciusa és 2019 októbere között legyártott készülékeknél jöhet elő a probléma.

A hibajelenség meglehetőség zavaró, hiszen több felhasználónak is végleg elsötétült a kijelzője, és többé nem adott képet az iPad. Sokan előtte a kijelző villódzását is tapasztalták, így amennyiben a hibajelenségek valamelyikét tapasztaljátok, azonnal keressetek fel egy Apple szervizt.

Az Apple az adott készülék első kiskereskedelmi értékesítésétől számított kettő évig díjmentesen megjavítja a problémás iPad Air készülékeket. Fontos megjegyezni, hogy mindössze egy hivatalos Apple-szervizpartnereknél ingyenes a javítás, és a készülék kijelzőjén nem lehet sérülés (repedés, törés).

Akinél esetleg már kijött a típushiba, és korábban fizetett a javításért, az mindenképpen lépjen kapcsolatba az Apple-lel, hiszen visszatérítik a javítás költségét, amennyiben hivatalos szerviznél végezték el a műveletet. Fontos lehet még, hogy mielőtt leadjátok a készüléketeket, mindenképpen készítsetek egy biztonsági mentést az iCloud vagy iTunes segítségével.

Forrás: Apple

 

Szólj hozzá