Az Apple elkaszálta az AirPower-t

Meglepő bejelentés érkezett az Apple-től, hiszen immáron hivatalosan is megerősítették, hogy lezárták az AirPower projektet. A 18 hónappal ezelőtt bejelentett fícsörön már régóta dolgoztak, de sajnos nem sikerült az áttörés

Az infó az Apple-től származik, akik a TechnCrunch-nak eljuttatott nyilatkozatukban tudatták a dolgot, ami szerint elvetették az AirPower fejlesztését.

A levélben az áll, hogy bár rengeteget dolgoztak rajta, egyszerűen nem tudták oly módon megvalósítani, hogy az megfeleljen az általuk támasztott magas elvárásoknak. Elnézést kérnek minden felhasználótól, akik számították rá. Szerintük továbbá is a vezeték nélküli megoldásoké a jövő, így a jövőben is ezt az irányt követik majd.

A  technológiát 2017-ben, az iPhone X és Airpods mellett jelentették be, és azóta vártunk a megjelenésére. Az AirPower lehetővé tette volna, hogy egy vezetéknélküli töltőállomás segítségével egyszerre több terméket is töltsünk, ráadásul a mobilunkon követhettük volna nyomon az összes kütyü töltöttségét.

Hogy mi akadályozta meg a megvalósítást, azt egyelőre nem árulták el. Elképzelhető, hogy a későbbiekben hallunk még erről a megoldásról, hiszen minden bizonnyal rengeteg pénzt öltek a projektbe, amely a technológia fejlődésével újra előtérbe kerülhet majd.

Forrás: TechCrunch

Szólj hozzá