Az Apple felvásárolta az Intel modemchip-üzletágát

Az Apple eddig folyamatosan ki volt téve a konkurencia “jóindulatának”, mivel rengeteg iPhone alkatrészt a házon kívülről szereztek be. A függetlenedés tehát mindenképpen fontos lenne számukra, így nem véletlen, hogy lecsaptak az Intel egyik üzletágára.

Az Apple-nek alaposan meggyűlt a baja az elmúlt időszakban a Qualcomm-mal, ám a viszony az utóbbi időben már rendeződni látszott. Az 5G modemeket is tőlük szerzik be a 2020-as iPhone generációhoz, ám nagyon úgy tűnik, hogy hosszú távon házon belül szeretnék majd megoldani a gyártást.

Nem véletlen tehát, hogy lecsaptak az Intel azon részlegére, amely az okostelefonokba használatos modemeket fejleszti. Az Apple 1 milliárd dollárt fizet az üzletrészért, a vásárlás pedig az év végére zajlik majd le. A jelenleg is ott dolgozó mintegy 2200 ember csatlakozik majd a cupertinói céghez, így az ő munkájuk nincs veszélyben. A cég természetesen a berendezéshez és szabadalmakhoz is hozzájut, így gőzerővel dolgozhatnak majd a saját modemüket.

Ennek alapját minden bizonnyal az Intel megoldása szolgáltatja majd, amelyet a hírek szerint már egy ideje fejlesztenek. Érdekesség, hogy pont az Apple vásárolta volna meg ezeket, ám a cég végül megegyezett a Qualcomm-mal, így az Intel gyakorlatilag vevő nélkül maradt. Utóbbi ekkor bejelentette, hogy kiszállnak az 5G piacról, amely úgy tűnik, hogy kapóra jött az Apple-nek.

Ez a folyamat tehát sokat segíthet a Tim Cook vezette cégnek a beszállítóktól való függetlenedés rögös útján, ám mindez időbe telik majd. Leghamarabb 2020-ban várható 5G képes iPhone, ám minden bizonnyal még évekig a Qualcomm fejlesztését fogják használni, és több évbe telik majd, mire váltani tudnak a saját fejlesztésű modemekre.

Forrás: GSMArena

Szólj hozzá