Az Apple kicsit lágyított a garanciák feltételein

Az Apple belejelentése alapján a harmadik fél által végrehajtott kijelző javítások mostantól nem járnak majd garanciavesztéssel.

Változtatott üzletpolitikáján az Apple azzal a bejelentésével, hogy mostantól harmadik fél is megjavíthatja a betört kijelzőjét készülékünknek, amennyiben nem sérül a készülék borítása illetve egyéb alkatrészei. Egy belső utasítás került kihirdetésre a dolgozók számára, miszerint ha nem is náluk volt a készülék javítva, akkor is érvényes a meghatározott ideig tartó garancia az eszközre.

Az AppleInsider is megerősítette az adott hírt, azonban a csere következtében létrejött legminimálisabb kár esetén is megvonják a garanciát. A döntés mindenképpen dicséretes, azonban így is jól meg kell gondolnunk, hogy kire bízzuk rá a kis kedvencünk szervizelését.

Forrás: AppleInsider

Szólj hozzá