Az elemzők szerint a Honor ismét úton van a csúcsra

A Honor úgy tudta elkerülni az anyacég Huawei nehéz sorsát, hogy szimplán különvált tőle. Sokan aggódtak, hogy mi lesz így a brand sorsa, de a Counterpoint Research elemzői szerint ennél jobb döntést nem is hozhattak volna a márka vezetői. Adataik és számításaik szerint a Honor elkezdett visszatérni arra az útra, ami a csúcsra vezet, az idei év korai hónapjainak nehézségei, az átszervezés okozta bonyodalmak véget értek, és a nemrégiben debütált Honor 50 mobilokkal végre megérkezett a régen várt növekedés is.

Nagyon sikeres volt az említ két hónap a Honor számára, és mire júniusban az elemzést összeállították a szükséges adatokból, már 8,4 százalékos volt a brand piaci részesedése. A Counterpoint szerint a Honor immáron készen áll arra, hogy harcba szálljon Kínában az első helyekért. Az elemzők kimutatták, hogy június 21. és július 4. között az eladások 36 százalékkal ugrottak meg az előző két héthez képest, a számok mögött egyértelműen a Honor 50 telefonok június 25-ei debütálása áll. A kalkulációk szerint a gyártóra további növekedés vár, és a következő hónapban érkező Honor Magic 3 modellekkel valószínűsíthető, hogy a gyarapodás később is tartós marad.

A Honor sikerének hátterében elsősorban két dolog áll. Az egyik a vásárlók rendkívüli hűsége a márka után, ez Kínában már mondhatni megszokott dolog, a másik pedig az, hogy a fejlesztési és kutatási részlegük is ott van a szeren. A Honor ezen osztálya immáron szintén teljesen saját, a különválást követően 4000 új alkalmazottat vettek fel ide, így sikerült megőrizni azt a folytonosságot, amit a felhasználók annyira értékelnek. A vásárlók szinte semmit nem vettek észre abból, hogy megváltoztak a Honor működésének alapjai.

A Honor versenyképességét az is tovább fokozza, hogy szoros kapcsolatokat ápolnak a China Digital-lal, egy kínai céggel, ami az egyik legnagyobb értékesítő-hálózatot tartja a kezében. Az általuk menedzselt infrastruktúra segítségével a Honor mobilokat képesek lesznek még szélesebb közönséghez is eljuttatni. A márka már egy ideje teljes hozzáférést kap az amerikai technológiákhoz és szoftverekhez, így annak sincs semmilyen akadálya, hogy a nyugati piacokon is visszatérjenek az élvonalba, bár ez még a jövő zenéje, és egyelőre az elemzők sem bocsátkoztak jóslatokba a témával kapcsolatban.

Forrás: GSMArena

Szólj hozzá