Az LG bemutatta az első LED alapú mozikijelzőjét

Az LG bemutatta, hogy hogyan is képzeli el a jövő moziját, amely gyakorlatilag minden tulajdonságában felülmúlja a jelenleg használatos, ám már már kissé elavultnak számító projektoros technológiát.

A legnagyobb gyártók már évek óta dolgoznak azon, hogy a mozikba is beférkőzzenek. A Samsung még 2017 -ben mutatta be a saját megoldását, és a Sonyt megelőzve most az LG is felinstallálta első LED alapú moziba tervezett kijelzőjét Tajvanban, és a mellé kialakított Dolby Atmos hangtechnológiával sosem látott élményt kínál.

A LED kijelző 14 méter széles és 7 méter magas, és természetesen már 4K felbontással büszkélkedhet. Ennek köszönhetően a legfinomabb részletek is látszanak rajta, ráadásul a vászon egyenletlensége sem szól bele a képbe, így a teljes felületen megegyezik a kép minősége.

Természetesen minden pixel külön egységet képez, így pedig a fekete szín megjelenítése is jóval sötétebb mint a projektorok esetében, ezzel sokkal nagyobb kontrasztarányt kapunk, ráadásul jóval magasabb fényerő érhető el. A modulárisan kialakított panelek cseréje is egyszerű, így meghibásodás esetén elég az adott panelt cserélni.

Kétségeink ne legyenek felőle, hogy az új megoldás nagyon drága, így bizonyára nem mostanság fogunk vele találkozni a mezei mozikban. Némileg javíthat a helyzeten, hogy egy kis átalakítás után jóval többen férnek be az adott előadásra, hiszen nincs szükség a vetítőteremre.

Forrás: LG

 

Szólj hozzá