Az LG rekordbevételt jósol magának a második negyedévre

A legtöbb telefonrajongó nagyon szomorú volt, amikor az LG bejelentette visszavonulását a telekommunikációs szegmenstől. Ha belegondolunk abba, hogy milyen innovatív készülékek voltak a manufaktúra tarsolyában – gondoljunk a feltekerhető kijelző LG Rollable-re -, akkor kétszeres a fájdalom. Mégis, a legújabb hírek alapján nem érdemes siratni a céget, mert nagyon is jól megy dolguk, és 2021 második negyedére rekordbevételt jósolnak maguknak.

A koreai vállalat nemrégiben publikálta második negyedévre vonatkozó pénzügyi előrejelzését, és a számok remekül festenek. A vállalat minden idők legmagasabb árbevételét könyvelhette el, és cseppet sem meglepő módon mintegy 48,4 százalékkal múlta felül a tavalyi, kevésbé szerencsés azonos időszakot.

A vizsgált időintervallum üzemi eredménye 967 millió dollár volt, ami 65,5 százalékos növekedést jelent éves szinten, míg a bevételt 15 millió dollárra becsülik. Ha már a bevezetőben említettük a telefonos üzletágat, meg kell jegyezni, hogy mivel a gyártó azt teljesen leállította, nem szerepel a második negyedévre vonatkozó jelentésekben, és teljes egészében működési veszteségként kezelik.

Ezek még nem a végleges számok, a tényleges eredmény jelentést valamikor a hónap végén teszik majd közzé. Akkor azt is megtudhatjuk, hogy egyes részlegek miként teljesítettek a vizsgált időszak alatt. Őszintén, mi nagyon örülünk az LG sikerének, és bár megértjük, hogy miért hoztak olyan drasztikus döntést a telefonos részleggel kapcsolatban, amilyet, nagyon sajnáljuk, hogy többé nem készítenek mobilkészülékeket.

Forrás: GSMArena

Szólj hozzá