Belátta a hibáját az Apple? – Csökkenhet az iPhone-ok ára

Ahogy azt már sejteni lehetett, az Apple próbál javítani az eladási eredményein, ebből pedig a vásárlók jöhetnek ki jól, hiszen első körben árcsökkentéssel tennék vonzóbbá az iPhone-okat.

Amikor bemutatták a 2018-as iPhone modelleket, a nagy durranás valahogy elmaradt. A készülékek bár remekül sikerültek, ám a forradalmi újítás elmaradt, az árazás pedig elég erősre sikerült. Később kiderült, hogy az eladási eredmények is ezt igazolják, erre pedig már kénytelen reagálni a cupertinói cég is.

Első körben ők is az árazásban látják a problémát, ami remek hír, hiszen nagyjából mindenki ezt hangoztatja már a bemutató óta. Kis hazánkra ez különösen igaz, hiszen itthon az átlagkereset sincs az egekben. Emellett ráadásul évek óta nálunk lehet legdrágábban beszerezni az Apple mobiljait, hiszen a legolcsóbb modell is 300 ezer Ft-ba kerül, a nagyobb tesók pedig 400, illetve 440 ezer Ft-ért szerezhetőek be.

Úgy tűnik, hogy maga Tim Cook is átlátja a problémát, és a gyengébb eladások egyik okaként tartja ezt számon. Így tehát első körben azokon a helyeken csökkentik az iPhone-ok árát, ahol az adott valuta értéke csökkenő tendenciát mutat a dollárral szemben. Mivel a forint ebbe beletartozik, így itthon is árzuhanásra számíthatunk.

A csökkenés mértéke egyelőre még nem ismert, de bizonyára nem féláron dobálják majd utánunk a mobilokat. Kínában már történt hasonló korábban, ott nagyjából 10%-ot vágtak az iPhone-ok árcéduláján, és szerintünk itthon is hasonlóra lehet majd számítani.

Forrás: HVG

Szólj hozzá