Kijelzőbe szerelt ujjlenyomat-olvasóval és nagyobb aksival debütált a OnePlus 6T

Nagyon hosszú promóciós kampány végeztével megérkezett végre a OnePlus 6T, ami minden ízében kiváló ajánlat lett. Talán együtt tudunk élni a 3.5 mm-es jack aljzat hiányával is, ha átfutunk a készülék jellemzőin, ugyanis a telefonból tényleg nem spóroltak ki semmit, így méltán nevezhetjük 2018 egyik legjobb mobiljának.

Az előrelépés részben hardveres, részben szoftveres, mindegyikről fogunk ejteni szót. Elsőnek érdemes megemlíteni a vízcsepp alakú szenzorszigetet, melynek köszönhetően sokkal ízlésesebb tálalást kapott a gyártó által is átvett notch trend. A másik a kijelzőbe szerelt ujjlenyomat-olvasó. A technológia még nincs széles körben elterjedve, de egyre többen használják fel, és ezzel együtt egyre jobbnak tűnik a megvalósítás. Végül, de nem utolsó sorban ott van az elődhöz képest megnövelt kapacitású akkumulátor, hiszen az extra mAh pedig mindig jól jön. Lássuk a részleteket.

Sajnos nincs fülhallgató kimenet, de a gyártó igyekszik ezt a húzást kompenzálni egy USB-C/jack átalakítóval, illetve minőségi USB-C headsettel, ami Bullets névre hallgat. A megjelenítő körüli keretek sokkal vékonyabbak lettek, alul és felül is kisebbek a kávák, az ujjlenyomat-olvasó pedig a képernyő alsó részén található. Amikor szükség van rá, egy ujjlenyomat ikon formájában jelzi, hogy pontosan hol is található az azonosításra kialakított terület. A kijelző 6.4 colos, így egy kicsit nagyobb, mint elődje 6.28 hüvelykes megoldása, ráadásul az új képernyő sokkal magasabb, és persze a már említett alsó káva sokkal vékonyabb. Full HD+ felbontás, Super AMOLED panel, Gorilla Glass 6 oltalom jellemzi a képernyőt. A OnePlus 6T telepe 12 százalékkal nagyobb mint a korábbi generáció akkumulátora, mivel 3300 mAh helyett 3700 mAh került a burkolat alá.

A kamerák hardveresen azonosak a OnePlus 6 esetében megismertekkel, viszont a szoftveres oldalon akadnak eltérések szép számmal. A hátlapon két érzékelő feszít, egy 16 megapixeles f/1.7 rekeszértékű elsődleges szenzor optikai képstabilizátorral szerelve, míg a másodlagos lencse 20 megapixeles, apertúrája pedig f/1.7, kétszeres telefotó funkcióval. Az előlapon 16 megapixeles, f/2.0 rekeszértékű képrögzítő apparátus található. A hátlapi kamerákat úgy hangolták, hogy sokkal minőségibb HDR fotókat készítsenek mint az előd, és az új Nightscape funkciónak köszönhetően sokkal jobb fényképekre számíthatunk majd rosszabb fényviszonyok között. Az éjszakai fotók sokkal világosabbak, és jóval zajmentesebbek lesznek. Az elsődleges kamerakészlet akár 4K videókat is készít, 30 képpont/másodperc fluiditás mellett.

A burkolat alatt Qualcomm Snapdragon 845 lapkakészlet dolgozik, amihez opcionálisan 6, illetve 8 GB RAM kerül kiszereléstől függően, így a nyers erőt illetően nem sok változtatás történt. Az OxygenOS viszont kapott két új lehetőséget is, melyek Gaming Mode és a Smart Boost névre hallgatnak. Az előbbi jótékony hatása már az elnevezés alapján is sejthető, a játékok igényeihez igazítja az erőforrásokat, míg utóbbi révén sokkal gyorsabban indulnak el az alkalmazások. Egyelőre azonban csak bizonyos játékok esetében lehet élni ezekkel az újításokkal. Szoftveres navigációra használható a OnePlus saját gesztusvezérlése, az Android 9.0 Pie ugyanilyen natív megoldása, és persze ott vannak a már megszokott virtuális gombok is.

Az akkumulátor töltéséhez lehet Dash Charge-ot is igénybe venni, melynek a névleges teljesítménye 20W. A gyártó szerint 30 perc alatt egy egész napos igénybevételhez elegendő feszültség pumpálódik az aksiba.

A OnePlus 6T háromféle konfigurációban lesz kapható, az első 6 GB RAM-mal illetve 128 GB belső tárhellyel rendelkezik, és 550 dollárba kerül. A következő 8 GB RAM és szintén 128 GB háttértár mellett 580 dollárt kóstál, a 8 GB RAM-mal és 256 GB adattárolóval ellátott csúcsverzióért pedig 630 darab zöldhasú pénzt kérhetnek a kínaiak. Az európai értékesítés november 6-án indul.

Forrás: OnePlus

 

Szólj hozzá