Bemutatkozott a PlayStation VR

A Sony a nemzeti ünnepünkön, március 15-én mutatta be az új generációs konzoljához szánt virtuális valóság headsetet, amely valószínűleg bő fél éven belül már kapható is lesz, mégpedig a vártnál alacsonyabb áron.

Specifikációk:

  • Kizárólag PlayStation 4-gyel és PS Camerával működik
  • 5,7″ FullHD, OLED kijelző, 90 és 120 Hertzes képfrissítéssel
  • 100°-os látószög
  • 18 ms válaszidő

Elég régóta tudjuk, hogy az egyik legnagyobb konzolgyártó is reszelgeti már saját VR készülékét, ám az eszköz megjelenési ideje és ára titokban volt eddig. Ez most változott. A termék 2016. októberétől lesz elérhető, többek között a legnagyobb európai országokban, az ára pedig 400 euró, azaz kb. 130 000 forint lesz, ami nem tűnhet kevésnek, hiszen jelenleg egy PS4 ára 110 000 forint környékén mozog, ám az előzetes találgatások még ennél is jóval többet tippeltek.

PlayStation-VR-2

Az eszköz rendelkezik egy Cinematic móddal, ahol bármelyik játékkal játszhatunk majd, illetve filmeket és videókat nézhetünk, persze ezek még nem igazán céltartalmak… Szerencsére nem kell félnünk, hiszen azokban sem lesz hiány. A gyártó elmondása szerint 230 fejlesztő készít majd appokat és játékokat a PlayStation VR-hoz, a megjelenés időpontjára ezeknek a száma várhatóan 50-nél több lesz.

Ne felejtsük el, hogy ha meg szeretnénk majd vásárolni az eszközt, akkor feltétlenül rendelkeznünk kell a Sony jelenlegi mozgásérzékelőjével, a PS Camerával is, melynek jelenlegi ára 18-20 000 forint körül mozog. Az ehhez járó Playroom alkalmazáshoz hasonlóan lesz egy Playroom VR is, amely ingyenesen érhető majd el, így nem kell félnünk attól, hogy külön játék vásárlása nélkül semmire sem tudjuk majd használni eszközünket.

Egyébként a megjelenésig is érdemes figyelemmel kísérni a Sony híreket, ugyanis nemrég napvilágot látott egy szabadalom, amely egy kesztyűt tartalmaz, valószínűleg azzal a céllal, hogy Dualshock 4 nélkül is irányítani tudjuk a tartalmat a headseten. Erről itt tudtok bővebben olvasni.

playstation_vr_etc_screenshot_20160227121304_1_nfh

Összegezve, a Sony eléggé felcsigázta kedélyeinket, és nagyon várjuk már a termék megjelenését. (Személy szerint rendelkezem PS4-gyel, valamint Camerával is, így én főleg…)

forrás: PlayStation

Szólj hozzá