Botrány az iPhone-ok körül – Titokban kamerázhatják az appok a felhasználókat

A Google egyik mérnöke hívta fel a figyelmet arra, hogy bár sokan a laptopok kameráját ragasztják le, inkább az iPhone-okét kéne.

Felix Krause nem egy átlagos felhasználó, hiszen mérnökként dolgozik, ráadásul a Google alkalmazza. A fiatalember most a blogján tette közzé, hogy az iPhone készülékek gyakorlatilag bármikor lefilmezhetik, vagy lefotózhatják a felhasználót, annak tudta nélkül.

Komoly aggodalomra adhat okot, hogy gyakorlatilag bármelyik iPhone alkalmazás, amelyik hozzáfér a kamerához, fotókat készíthet a tudtunkon kívül, és ezt elemezni is tudják, vagy akár fel is töltik a képeket videókat. Mindezt ráadásul úgy tehetik meg, hogy észre sem vesszük, mivel a kamera semmilyen jelet nem ad erről, hang és vaku nélkül működtethető.

Krause szerint nem igazán lehet védekezni ez ellen, egyedül a kamera letakarásával tudnánk ezt megelőzni. Már jelezték az Apple-nek a problémát, és még javaslatokat is tettek ennek megelőzésére. Sajnos mivel egy átlagos felhasználó úgysem tudja mi folyik a háttérben, így nincs tökéletes megoldás, és mivel a legtöbb alkalmazásoknak mindenképpen engedélyeket kell adnunk, így az egyedüli megoldás a kamera leragasztása lehetne.

Kíváncsian várjuk az Apple véleményét a dologról.

Forrás: Hvg

Szólj hozzá