Csalódást keltően rajtolt el a Google Stadia

Az előzetes ígéretek miatt hatalmas várakozás előzte meg a Google felhő alapú játékszolgáltatását, ám az első vélemények alapján nem igazán azt kaptuk amit vártunk.

A héten hivatalosan is elindult a Google Stadia, ám kis hazánkban egyelőre még nem érhető el, ami így utólag nem is tűnik olyan nagy bajnak. A fizetős szolgáltatással kapcsolatban a Google 4K felbontást és reszponzív játékélményt ígért, ám ezeket nem igazán hozza az újdonság.

Amennyiben birtokában vagyunk a Stadia-hoz szükséges hardvernek, és előfizetünk rá havi 10 dolcsiért, még mindig nem sokra megyünk, hiszen meg kell vásárolnunk a játékokat. Az árak sem túl barátiak, mivel a legjobb konzolokra kapható játékok bolti árát kérik el értük, ám amíg ott tényleg szuper játékélményt kapunk, itt korán sem beszélhetünk erről.

Az ígéretekkel szemben ugyanis nem igazán zökkenőmentes a játékmenet, ráadásul a streamelő kütyük melegedésével is gond van. Még a legkomolyabb internetkapcsolatokkal is megakadnak a játékok, és erősen béta érzése van az embernek. A szaksajtó maximum közepesnek ítélte meg a szolgáltatást, és véleményük szerint egyelőre nem érdemes befektetni rá.

Ha ez nem lenne elég, még az ígért 4K felbontás is csak ígéret maradt, ugyanis fény derült rá, hogy Full HD-ben érhetőek el a játékok, melyeket a helyi hardver skáláz fel 4K-ra, ami nyilván messze van a natív felbontás minőségétől. Elképzelhető, hogy túl korán adta ki a Google a Stadia-t, és remélhetőleg folyamatosan javul majd szolgáltatás minősége, mert a jelenlegi formájában nem igazán tűnik vonzónak a dolog.

Szólj hozzá