Cserélhető akkumulátoros Samsung mobil érkezhet

A Sammobile csapata érdekes felfedést tett, miután utánajárt egy képnek, amin a dél-koreai vállalat egy akkumulátora látható, amely különbözik a mostani mobilokban található telepektől.

Bizonyára sokan emlékeznek még azokra a kellemes időkre, amikor még olyan mobilokat használtunk, amelyekben fél perc alatt kicserélhettük az akkumulátort, amikor már az gyengélkedni kezdett, ám az utóbbi időben teljesen megszűnt ez a tendencia.

A lenti képen látható telep azonban egy még be nem azonosított készülékben kap majd helyet, és a felépítése alapján cserélhető lesz. Az EB-BA013ABY jelzéssel ellátott aksi 3.000 mAh-s kapacitással rendelkezik, és némi kutatás után kiderítették, hogy a még be nem jelentett SM-A013F modellszámú telefonhoz tartozik.

Erről egyelőre még nem sokat tudni, csak hogy 16/32 GB háttértárral érkezik a készülék, és az európai, illetve az ázsiai piacon is megjelenik majd. Sajnos a pontos típust még nem tudták beazonosítani, mivel a Samsung némileg változtatott modellszámozáson, de az biztos, hogy létezik a készülék.

Minden bizonnyal egy olcsóbb modellről lehet szó, hiszen a csúcstelefonok esetében nagyon fontos a helykihasználás. Manapság már lehetetlen elképzelni, hogy ezeknél visszatérjenek a cserélhető akkumulátorokhoz, hiszen még a 3,5 mm-es jack aljzat is a helykihasználás optimalizálásnak áldozatává vált.

Forrás: SamMobile

Szólj hozzá