Dimensity 700 lapkával érkezik a Honor X20 SE

A már egy ideje teljesen független Honor nemrégiben bemutatta vadonatúj zászlóshajó készülékeit, ám a háttérben a munka egy percre sem állt meg, ezúttal a középkategóriás telefonok kaphatnak kiemelt figyelmet a cégnél. Ezt a kategóriát fogja képviselni az X20 sorozat, amelynek most legmegfizethetőbb tagjáról derült ki néhány érdekesség az egyik megbízható szivárogtatónak köszönhetően.

Digital Chat Station számtalan alkalommal bizonyította hitelességét, a Weibo-n tevékenykedő szivárogtató most a Honor X20 SE jellemzőivel örvendeztetett meg minket. A vélhetően nem túl távoli jövőben debütáló Honor X20 sorozatnak ez lesz a legolcsóbb tagja, de az nem jelenti azt, hogy ne pakolnának bele korrekt hardveres összetevőket. Az okostelefon képernyője 6,6 hüvelykes lesz, a gyártás során LCD panel fognak használni, amely 90 Hz-es képfrissítési rátával bír majd.

A Honor X20 SE burkolata alatt MediaTek Dimensity 700 lapkakészlet végzi majd a számításokat, egyelőre ismeretlen memória és tárhely konfigurációk mellett. Ami a kamerákat illeti az előlapi egy kivágásban foglal majd helyet a képernyőn, ám a szenzor felbontása egyelőre ismeretlen. A hátoldalon tripla kamerás képrögzítő rendszer végzi majd a dolgát, egy 64 megapixeles elsődleges érzékelővel a főszerepben. A másik két szenzor jellemzőiről most még nem tudni semmit, de nagy valószínűséggel az egyik egy mélységérzékelő lesz, a másik pedig egy makró modul, sokkal inkább marketing célt fognak szolgálni ezek a szenzorok, semmint valós fényképészeti hasznot.

A Honor X20 SE kapcsán még annyit tudni, hogy támogatni fogja a 22,5 wattos gyorstöltést, akárcsak a Honor X10 5G. Egyelőre ismeretlen a Honor X20 mobilok premierének dátuma, és a várható árról sem pletykálnak, de mivel egyre sűrűbben hallani a készülékekről, valószínűleg ezekre a kérdésekre is hamarosan megérkezik a válasz.

Forrás: MyFixGuide via GSMArena

Szólj hozzá