Drasztikusan csökkentette a Sony a PlayStation Now árát

Normál esetben biztosan rengetegen örülnének a hírnek, miszerint a Sony csökkentette az előfizetéses szolgáltatás havidíját, ám sajnos itthon továbbra sem elérhető a szolgáltatás.

Egyértelművé vált, hogy a legtöbb cég a havi fizetős modellt fogja erőltetni a jövőben, hiszen rengeteg pénz van benne. Az Apple bejelentette az Apple Arcade-ot, ráadásul a Google Stadia és a Microsoft xCloud megjelenésére sem kell már sokáig várni, erre pedig kénytelen volt a Sony is reagálni.

A PlayStation Now havidíja 9.99 euróra csökkent az eddigi 20-ról, míg a negyedéves előfizu 25 euró lett, az éves előfizetés pedig 60 dollárért érhető el az eddigi 100 helyett. Muszáj volt ezt meglépniük, hiszen némelyik konkurencia jóval olcsóbban adja majd a szolgáltatását. Az árcsökkentés mellett a kínálat is bővült, méghozzá olyan nevekkel, mint a God of War, az Infamous: Second Son, az Uncharted 4 vagy a GTA 5.

A PlayStation Now szolgáltatásban mostanra több, mint 800 játék érhető el, ráadásul ezekkel nem csak PlayStation 4-ről, hanem akár az asztali számítógépünkről is játszhatunk. Ebbe a repertoárba érkeztek a fenti játékok, ám ezek valamiért csak 2020 január másodikáig érhetőek el.

Továbbra is csak 19 országban hozzáférhető a szolgáltatás, melyek között nem található meg kis hazánk, ez előtt pedig teljesen érthetetlenül állunk. Idővel minden bizonnyal bővítik majd ezt a listát, de arról egyelőre nincs hír, hogy mikorra tervezik ezt.

Forrás: FlatPanelsHD

Szólj hozzá