Durva hibára panaszkodnak az iPhone tulajok a legutóbbi iOS frissítés óta

Az Apple decemberben adta ki az iOS legfrissebb verzióját, ám ez sajnos magával hozott egy elég idegesítő hibajelenséget is, ami eléggé megkeseríti az érintett tulajok mindennapjait.

A frissítéseket mindenki várja, hiszen azt várjuk, hogy javít a mobil gyorsaságán és új funkciókat hoz magával. Azzal valamiért senki sem számol, hogy esetleg rosszabb lesz mint az előző rendszer, pedig az utóbbi időben többször is találkozhattunk már ilyen esettel.

A legújabb sztori az Apple nevéhez fűződik, akik december közepén adták ki az iOS 12.1.2-es verzióját, amely az iPhone-okhoz tartalmazott néhány hibajavítást. A gond csak az, hogy magával hozott egy problémát, méghozzá hogy egyes iPhone-ok a frissítés óta eldobálják az mobilinternet.

Sajnos rengeteg iPhone érintett a dologban, és eddig még nem sikerült összefüggést találni problémás készülékek között. A 2018-as típusok mellett a régebbi iPhone tulajok is jelezték a netszakadást, ráadásul minden kontinensen észlelték már a jelenséget. A Twitteren számtalan felhasználó adott hangot a panaszának, ám az Apple egyelőre hallgat, és nem adott ki közleményt ezzel kapcsolatban.

Azt javasoljuk tehát, hogy aki még nem telepítette a frissítést, az ne is tegye, és várja meg a következő javítást. Az Apple állítólag már teszteli az iOS 12.1.3-at, amely remélhetőleg kiküszöböli majd a problémát.

Forrás: Forbes

Szólj hozzá