Durván akciós most a OnePlus 7 és a Oneplus 7 Pro

A OnePlus már komoly hírnevet szerzett magának azzal, hogy a legjobb áron kínálja az éppen aktuális felsőkategóriás vasat, elérhetővé téve azt olyanok számára is, akiknek nem dagad olyan vastagon a pénztárcája. Most a GearBest jóvoltából még jobb áron lehet megrendelni a OnePlus 7, illetve 7 Pro telefonokat, és bár itt van már az újabb, ráncfelvarrt generáció, ezek a készülékek még nagyon sokáig lesznek naprakészek, és a nyers erejük több, mint elegendő az elvetemült power userek számára is.

A OnePlus 7 formatervét illetően egy OnePlus 6T folytatás, egyértelműen látszik, nem kell hozzá dizájner végzettség, de ez egyáltalán nem negatívum, ami szépen néz ki, azon nem feltétlenül muszáj változtatni. A mobil képernyője 6,41 colos képátlóval rendelkezik, ez egy nagyon vagány AMOLED kijelző, amin Full HD+ felbontásban jelennek meg a tartalmak. Takarásában az idei év egyik meghatározó csúcskategóriás lapkája, vagyis a Qualcomm Snapdragon 855 dolgozik, többféle RAM kiosztás mellett, de 6 GB operatív memóriánál, valamint 128 GB belső tárhelynél kevesebbet semmiképp nem fogunk kapni. A készülék hátlapján duál kamerakészlet virít, 48 megapixeles elsődleges szenzorral, melyet a japán Sony gyártott, az optikai képstabilizátorral felvértezett modult 5 megapixeles mélységérzékelő segíti a fotók készítésében. A frontoldali notchban 16 megapixeles kamera található, szóval fényképeket készíteni egy élmény lesz ezzel a telefonnal. A telefonban 3700 mAh kapacitású akkumulátor sercegteti a delejt – persze csak képletesen -, a telep támogatja a 20W-s gyorstöltést. A hivatalos európai árakhoz képest nagyon durva a kedvezmény:

OnePlus 7, 8 GB RAM, 256 GB tárhely, nemzetközi verzió, VÖRÖS 397,99 dollár a GBOP7RSBW kuponnal

OnePlus 7, 8 GB RAM, 256 GB tárhely, nemzetközi verzió, SZÜRKE 399,99 dollár a GBOP7G654321 kuponnal

Persze ha netán egy valódi nagyvadra fájna a fogad, akkor Neked egyértelműen a OnePlus 7 Pro lesz a befutó, ami egy igazán csúcskategóriás fenevad, zéró kompromisszummal, személy szerint nekem már csak egy stylus kellene hozzá, és tökéletes készülék lenne, de az én véleményem lényegtelen. Ami igazán számít az, hogy a képernyő QHD+ felbontású, AMOLED, és 90 Hz-es képfrissítési rátával látták el, ami elképesztően folyamatos megjelenítést jelent a gyakorlatban. Hamar meg lehet szokni, és könnyen előfordulhat, utána kerülni fogod a 60 Hz-es képernyőket. A megjelenítő szinte tökéletesen keret nélküli, és nem kell tűrni semmilyen szenzorszigetet sem, mivel az előlapi kamera pop-up mechanizmus révén bújik elő, amikor szükség van rá. A hardveres erőt Qualcomm Snapdragon 855 biztosítja, fotókat a kiváló hátoldali, triplakamerás képrögzítő egységgel tudunk készíteni, melyben 48, 16, valamint 8 megapixeles modulok találhatóak. A telefon energiaellátását 4000 mAh kapacitású aksi fedezi, a telepet lehet 30W-s gyorstöltéssel is etetni. Jöjjenek a különböző kiszerelések, és az áruk, higgyétek el ilyen jó vételeket most nem találtok más üzletben, a GearBest jóval az európai árak alatt mozog:

OnePlus 7 Pro, 8 GB RAM, 256 GB tárhely, nemzetközi verzió, SZÜRKE, 604,98 dollár a GBOP7PGSBW kuponnal

OnePlus 7 Pro, 12 GB RAM, 256 GB tárhely, nemzetközi verzió, SZÜRKE, 499,98 dollár a GBOP712256G kuponnal

OnePlus 7 Pro, 6 GB RAM, 128 GB tárhely, nemzetközi verzió, SZÜRKE, 559,99 dollár a GBOP7P128GSW kuponnal

OnePlus 7 Pro, 8 GB RAM, 256 GB tárhely, nemzetközi verzió, KÉK, 607 dollár a GBOP7PBSBW kuponnal

Forrás: GearBest

Szólj hozzá