Egy tanulmány szerint ezért váltana az Android felhasználók fele iOS rendszerre

A Beyond Identity nevű információbiztonsági szolgáltató nemrégiben készített egy felmérést, amely szerint az Android operációs rendszert használok nagyjából 49 százaléka fontolgatja a váltást az Apple ökoszisztémájára, vagyis jelenlegi készülékét lecserélné egy iPhone-ra. A kutatás szerint biztonsági és adatvédelmi szempontok állnak a tervezett váltás hátterében.

A felmérés 1003 amerikai felhasználó mobiltelefonos szokásait, illetve tapasztalatait, meglátásait vizsgálta. Az eredmények szerint az Apple telefont használók 76 százaléka érezte úgy, hogy az általuk birtokolt készülék biztonság szempontjából jobban teljesít, az Android felhasználóknál ez az arány 74 százalék volt. Mégis közel 50%-uk állítólag a váltáson gondolkodik, de erre még visszatérünk. Felhőszolgáltatások szempontjából az iCloud felhasználók 20 százaléka úgy véli, hogy az almás cég által kínált opció teljesen biztonságos, viszont például az Android-felhasználóknak csak a 13 százaléka gondolta hatékonynak a Google által menedzselt jelszókezelőt.

Az iPhone-felhasználók állítólag azt is kijelentették, hogy sosem tapasztaltak adatszivárgást, mi több, egyesek már majdnem túl biztonságosnak tartják az iOS-t. Ugyanakkor a felmérés szerint az iPhone tulajdonosok nem hagyatkoznak teljes mértékben a szoftveres ökoszisztémára, hanem ők maguk is jobban odafigyelnek személyes adataik biztonságára. Például az almás telefont használók sokkal sűrűbben alkalmaznak hat számjegyű feloldó kódot a mobiljaikon, mint androidos társaik, emellett nagyobb figyelmet kapnak tőlük a magánélettel kapcsolatos dolgok, mint például a helymeghatározás.

A jelentésben a következő áll:

“A két telefon felhasználói közül sokkal többen érezték úgy, hogy az iPhone 13 Pro Max biztonságosabb, mint a Samsung Galaxy S22 Ultra. Valójában az iPhone 13 felhasználók több, mint kétszer nagyobb valószínűséggel mondták, hogy az övék a legbiztonságosabb okostelefon, amelyet valaha használtak… Az Apple iCloud Keychain (a vállalat jelszótároló alkalmazása) felhasználói hét százalékponttal nagyobb valószínűséggel érezték “rendkívül” biztonságosnak jelszótárolási módszerüket, mint a Google Password Manager felhasználói. Mégis, a jelszó tárolásának – és egyáltalán a jelszó használatának – kényelme magában hordozza a kockázatot a biztonságosabb jelszó nélküli megoldásokhoz képest”.

A megkérdezettek között tehát az volt az általános vélekedés, hogy az iOS biztonságosabb, és állítólag az android felhasználók 49 százaléka azt fontolgatja, hogy a jelenlegi mobilját lecseréli valamilyen Apple mobilra. A felmérés nem reprezentatív, és az USA-ban készült, ahol elég komoly részesedése van az almás vállalatnak.

Egyébként hamarosan érkeznek az iPhone 14 modellek, ha tervezel venni valamelyikből, akkor akár már most is rendelhetsz hozzá tartozékokat. Íme néhány link:

Üvegfóliák

Tokok

Forrás: GizChina

Szólj hozzá