Egyetlen kijelző borítaná a Xiaomi készülékének elejét és hátulját

Nemrégiben egy új szabadalmi dokumentumot találtak a nemzetközi szellemi tulajdonokkal foglalkozó hivatal adatbázisában, ami talán egy fejlesztés alatt álló Xiaomi okostelefon koncepcióját tartalmazza. A készülék lényegében elől és hátul is egyetlen nagy kijelző lenne, csupán egy vékony csík maradna a kameráknak a hátlap bal oldalán, vagy egy kivágás. 

Igazából nem egy, hanem kapásból két okostelefon szerepel a szabadalomban, mindkettő kétoldalú képernyővel rendelkezik, csak más irányból kerülik körül a készüléket. Az egyiknek az oldalsó keretén “folyik át” a megjelenítő, míg a másiknak a felső részen halad tovább a képernyője. Hogy jobban meg tudjuk érteni az ötletet, a LetsGoDigital csapata készített pár nagyon vagány és szemléletes rendert.

Az első készülék hátlapján bal oldalt található egy vékony vertikális sáv, amin a telefon képrögzítő egységei foglalnak helyet, ugyanez a másik mobil esetében egy hátlapi kivágás, benne duál kamerakészlettel. Az első okostelefon egy kicsit egyébként mintha hasonlítana a Huawei Mate X-re, amikor az összehajtott állapotban van.

Egyik készüléknek sincs előlapi kamerája, vélhetően az önarcképek készítéséhez is az elsődleges képrögzítőt kellene használni, aminek persze megvolnának a maga előnyei.

Ami még igazán érdekes a szabadalomban szereplő mobilokban az, hogy egyiken sem látni fizikai gombokat, persze lehet azért maradtak le az ábrákról mert feltüntetésük nem képezi lényegi részét a koncepció bemutatásának. Ugyanakkor az is megtörténhet, hogy ezeken a telefonokon egyáltalán nem volna semmilyen fizikai vezérlő, ami még izgalmasabbá teszi őket.

Igazából látni lehet, hogy az ötlet rokonságban áll a Xiaomi Mi MIX Alpha koncepciójával, de talán a szabadalomban szereplő készülékek valamivel közelebb állnak a hétköznapi felhasználáshoz. Ahogyan mindig mondjuk: egy szabadalom nem jelent feltétlenül piacra kerülő termeket, ám ezúttal mi tényleg örülnénk, ha a Xiaomi elővenné ezt az ötletet.

Az is nyilvánvaló, hogy a tervezők a cégnél nem szenvednek hiányt sem kreativitásban, sem fantáziában. Igen tudjuk, nagyobb az esély a törésre, de azért mégis: Nektek mennyire tetszenek a szabadalomban szereplő mobilok?

Forrás: GSMArena

Szólj hozzá