Egyik napról a másikra álltak le a Samsung Blu-ray lejátszói

Sajnos a mai világban egyre gyakoribb, hogy valamilyen szériahiba marad bent a készülékekben, ám ez már a megjelenés után ki szokott jönni. A mostani esetben azonban nem erről van szó, ám ennek ellenére is rengeteg termék érintett.

Több száz felhasználó özönlötte el a Samsung fórumát, akik ugyanazzal a panasszal fordultak a gyártó fel, miszerint a Blu-Ray lejátszójuk hirtelen megadta magát. A hibajelenség elég sokrétű, hiszen nem mindenkinek ugyanazt produkálja a készüléke.

Egyes esetekben bootloop-ról számoltak be, hiszen a bekapcsolás után folyamatosan újraindul a gépük. Más esetekben zúgó hangot produkál a masina, és folyamatosan próbál lemezt beolvasni, még akkor is, ha abban nincs ilyen. Sokaknak egyszerűen kikapcsol a lejátszójuk, vagy pedig semmire nem reagál.

A ZDNet megpróbált utánajárni a dolgoknak, és véleményük szerint nem hardveres a probléma. A hiba hátterében az állhat, hogy lejárt a készülékek SSL tanúsítványa, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy a lejátszók csatlakozzanak a Samsung szervereihez.

A  Samsung ezidáig még nem adott ki hivatalos közleményt a dologgal kapcsolatban, ám megerősítették, hogy vizsgálják a problémát. Remélhetőleg hamarosan orvosolják a hibát egy frissítés formájában, hiszen egyértelmű, hogy nem felhasználói hibáról van szó.

Forrás: ZDNet

Szólj hozzá