Elbocsátások lesznek a Qualcommnál

A Qualcomm 1258 munkahelyet fog megszüntetni két kaliforniai irodájában – derült ki a kaliforniai munkaügyi minisztériumhoz benyújtott jelentésekből. A gyártó nyilvánosságra hozta, hogy a San Diegoban található központi irodából összesen 1064 dolgozónak kell távoznia, a maradék 194 munkatárstól pedig a Santa Clara-i irodában fognak megválni.

Azért még nem jöttek el a Qualcomm végnapjai, mivel a vállalatnak több, mint 51 ezer dolgozója van, vagyis most csak az állomány 2,5 százalékától vesznek búcsút. A leépítések hátterében a bevételek csökkenése áll, a döntést azután hozták meg, hogy megszülettek a kevésbé derűs, harmadik pénzügyi negyedévre vonatkozó fiskális eredmények.

A szóban forgó munkahelyek december 13-ig megüresednek, majd ezután sor kerül némi átszervezésre – derült ki a Qualcomm bejelentéséből. Az intézkedések a 2023-as pénzügyi év negyedik negyedében lesznek esedékesek, azaz a 2024-es naptári év elején foganatosítják majd azokat.

A Qualcommnak csökkenő bevételekkel kell számolnia a makrogazdasági és keresleti környezet folyamatos bizonytalanságainak közepette. A múlt hónapban Ming-Chi Kuo elemző azt írta, hogy a gyártó nemrég elvesztett egy fontos ügyfelet, mégpedig a Huawei képében. A kínai cég 2023-ban több, mint 40 millió lapkát vásárolt az amerikaiaktól, de jövőre már igyekszik helyi partnerekkel megoldani a szükséges chipek biztosítását.

Forrás: GSMArena

Szólj hozzá