Elindult a Google Clips kamera értékesítése

Tavaly októberben a Google bemutatta Clips kameráját, egy rendkívül érdekes kis eszközt, ami mesterséges intelligenciát használva akkor készít képet, amikor valami érdekeset lát. A vállalat azóta nem mondott túl sokat róla, de ma hirtelen, minden előzetes bejelentés nélkül elkezdődött az értékesítése.

A kamera 249 dolláros árcédulát kapott, ami már az ingyenes szállítást is tartalmazza. Úgy néz ki, hogy az első készletek már el is fogytak. Jelenleg e-mail listára tudunk feliratkozni és értesítést kapunk, ha újra elérhető lesz. Az Engadget szerint február 27. és március 5-e között szállítják azoknak, akiknek sikerült lecsapni egyre. Hazánkban azonban sajnos még nem elérhető a Google online boltja.

A Google eredetileg olyan szülőket céloz meg az eszközzel, akik szeretnek sok képet készíteni gyerekeikről. Az ötlet az, hogy a kamera a háttérben van, és a fontosabb pillanatokat örökíti meg. Persze nem mindenki számára vonzó, hogy állandóan egy kamera figyeli őket. A vállalat ezért megerősítette, hogy az eszköz csak a saját hardverére rögzít, és semmit nem küld ki például egy szerverre.

Forrás: theverge.com

Szólj hozzá