Elindult a világ első 8K felbontású TV csatornája

Brutális tempóban fejlődik a technológia, melynek természetesen Japán az egyik élenjárója, akik ezúttal is maguk mögé utasították a világot.

Az első 8K-s csatorna elindítása persze egyelőre csak technikai erőfitogtatásnak tűnik, ettől függetlenül érdemes belegondolni, hogy a legtöbb helyen még 4K-s adás sem elérhető. A Japánban elindított csatorna kínálata egyelőre nem túl bőséges, ám ez várhatóan gyorsan növekszik majd.

A Warner az esemény apropójából már újra is keverte a 2001: Űrodüsszeia című klasszikust, amely a csatorna első egész estés filmje lett. Filmekből azonban még nem igazán várható nagy dömping, mivel még TV-ből is nagyon kevés akad, amely támogatja ezt a felbontást.

Az egyik ilyen készülék az itthon is megvásárolható Samsung Q900-as széria, amely potom 2 millió forint környékén szerezhető be 75 colos változatban. Sokkal kisebb méretben egyébként nem is igazán lenne értelme a 8K-nak, szóval a magasabb felbontás térnyerése előtt előbb a nagyobb méretű kijelzőknek kellene elterjedniük.

Érdekesség, hogy a 8K felbontású csatornát ugyanúgy műholdról sugározzák, mint a többi adót, ám ehhez már egy speciális vevőegységre is szükség van. Egyelőre azonban úgy érezzük, hogy itthon egy jó darabig nem lesz szükségünk ilyesmire.

Forrás: Androgeek

Szólj hozzá