Elképesztően vékony kávák lesznek az iPhone 15 Pro Max képernyője körül

Ice Universe szivárogtató szerint az Apple idén igyekszik majd kimaxolni a teljes képernyős élményt a 15 Pro Max modell esetében. A bennfentes úgy tudja, hogy rekordvékony kávák veszik majd körül a prémium mobil megjelenítőjét.

Az értesülések szerint az új zászlóshajó képernyőjét körülvevő fekete keret mindössze 1,55 mm-es lesz, vagyis jóval vékonyabb, mint a jelenlegi, iPhone 14 Pro Max esetében, annak ugyanis 2,17 mm-es kávái vannak. A jelenlegi rekordot egy Xiaomi készülék tartja, egészen pontosan a 13-as számú zászlóshajó, annak kijelzője 1,81 mm-es keretek között foglal helyet. A Samsung Galaxy S22 és S23 is a toppon van, ezeken az okostelefonokon 1,95 mm-esek a megjelenítőt körülölelő szélek.

Az iPhone 15 széria előlapjait néhány hete egy videó leplezte le. A paneleket bemutató személy a felvételen azt állította, hogy a Pro modellek esetében a képernyő körüli keretek vékonyabbak lesznek, mint az alapmodelleken, de nyilván ez is viszonyítás kérdése, hiszen a szimpla 15 és 15 Plus esetében is lejjebb faraghatnak a képernyő körüli szegélyekből.

Szerencsére nem csak a legnagyobb modell esetében igyekeznek lejjebb faragni a feleslegből, a kisebb, iPhone 15 Pro képernyője körül is számítani lehet arra, hogy vékonyabbak lesznek a keretek. Továbbra is megmarad a dinamikus sziget, vagyis a kijelző felső pereme alatt egy kapszula alakú, előlapi kamerarendszer foglal majd helyet.

A dinamikus szigetet egyébként az alapmodell és a Plus változat is meg fogja kapni, de a 60 Hz-es képfrissítésen egy jottányit sem javítanak majd, ami több, mint nevetséges. Ami még említésre méltó változtatás jelent majd a következő iPhone generáció esetében, az az USB-C csatlakozó, amelynek beszerelésére törvény kötelezi az almás gyártót.

Forrás: GSMArena

Szólj hozzá