Eltűntek az iTunes-ból megvásárolt filmjei, és még csak nem is kárpótolták érte

Sok vita van arról, hogy fizikai tárolón érdemesebb-e megvásárolni a filmeket és zenéket, vagy esetleg a digitális kópiáé a jövő. A dolog sajnos elég összetett, és nincs egyértelmű győztes (jelen cikkünkben a torrenttel nem foglalkozunk).

Ki ne morzsolt volna el egy-két könnycseppet, mikor régi VHS, illetve magnókazettákat kidobta, és sokan már a CD-iktől is megváltak. Férfiasan bevallom, hogy én is így tettem, mivel csak kallódtak és porosodtak. Véleményem szerint egyértelműen a digitális tartalomé a jövő, ám úgy tűnik, hogy még bőven van mit csiszolni a rendszeren.

Történt ugyanis, hogy egy felhasználó kiakadt, mivel egyszer csak eltűnt 3 film a gyűjteményéből, melyet az iTunes Store-ból vásárolt meg korábban. Természetesen nem hagyta annyiban, és kiderítette, hogy az adott filmek terjesztési jogai lejártak az Apple-nél, így hiába fizetett értük. Azok már nem részei a kínálatnak, így gyakorlatilag bukta a pénzét.

Természetesen szót emelt ez ellen, mire az Apple állítólag két darab filmkölcsönzést ajánlott fel cserébe. Azért lássuk be ez elég durva. A felhasználó kifizette a tartalmat, melyet többé nem élvezhet, és a kártalanítás is komolytalannak tűnik. Azért azt megjegyeznénk, hogy a többi nagyvállalattal is történt már hasonló, így most nem az almás céget akarjuk befeketíteni, hanem a szolgáltatás problémájára hívjuk fel a figyelmet.

Éppen ezért még mindig jobb egy streamer szolgáltatás, ahol adott összegért minden tartalmat megkapunk, és olcsóbbnak is tűnik is ez a megoldás. A probléma egyébként ott is jelen van, amivel már én is találkoztam. Egyik ismerősöm például azért mondta le a Spotify előfizetését, mert egyik napról a másikra eltűnt néhány szám a saját listájából.

Sajnos a szolgáltatóknak fel kell még nőniük a feladathoz, ehhez pedig sokat kell fejlődniük. Ez lesz a jövő (már a jelenben is elég meghatározóak), és nem férnek bele az ilyen fiaskók. Ne kelljen a felhasználóknak ilyen sztorikba futnia, mert ezek hatására sokan hátat fordíthatnak ennek a patformnak, pedig potenciál bőven van benne.

Forrás: Filmbuzi

Szólj hozzá