Engedett a Microsoft a Skype-pal kapcsolatban

Bekövetkezett azon ritka pillanatok egyike, amikor a Microsoft engedve a nyomásnak, megmásította egyik korábbi döntését, és továbbra is támogatni fogja a Skype 7.0-s verzióját.

Bill Gates-ék a Skype 8.0-val teljesen új felületet készítettek a népszerű programnak, ám ez nem úgy sült el ahogy várták. A felhasználók nem tudtak megbarátkozni az új kinézettel, és nem tetszett nekik az új menürendszer sem, ráadásul az eltűnt funkciókat is felháborodást váltottak ki.

Odáig fajult a dolog, hogy ennek hangot is adtak, és rengeteg panaszos lepte el a fórumokat. A Microsoft eredetileg nem akarta a döntést a felhasználók kezébe adni, mivel az volt a terv, hogy egy idő múlva már csak az új verzió lesz elérhető, és a régi támogatását megszüntetik.

A panaszok azonban elérték a kívánt hatást, és úgy tűnik a fejlesztőgárda inkább beállt a tömeg mögé. Gyorsan be is jelentették, miszerint a Skype 7.0-s verziója továbbra is támogatva lesz, bár azt egyelőre nem lehet tudni, hogy meddig tart majd ez. A levélben az is szerepel, miszerint igyekeznek a felhasználók kéréseit szem előtt tartva tökéletesíteni a 8.0-s verziót, és beépíteni a hiányzó funkciókat.

Ez tehát azon ritka alkalmak egyike, mikor is a nép akarata érvényesül, és a gigacég “megadta” magát. Valószínűleg ők is érzik, hogy egy kicsit elkapkodták az új verziót. A legfontosabb azonban az, hogy ezt belátták, és nem erőltetik rá a felhasználókra az új felületet.

Forrás: ITcafé

Szólj hozzá