Érkezik a Huawei új fejlesztése, a nanoSD memóriakártya

A kínai gyártó új memóriakártyája az új készülékeik bővítésére szolgál majd, és bár kicsit drágább lesz mint vártunk, de a felhasználók így is jól járnak majd.

Néhány héttel ezelőtt derült ki, hogy a Huawei hamarosan debütáló mobiljainak belső tárhelye bővíthető lesz, ám ami ez után jött, az mindenkit meglepett. Nem tudjuk majd a most használatos microSD kártyákat használni, mivel csak a Huawei saját megoldásának lesz helye a mobilokban. Ez egyébként a helyspórolás miatt van így, hiszen nem jutott hely a hagyományos méretű kártyáknak.

Ezt a gyártó nanoSD kártyának nevezte el, utalva a méretére, csak úgy mint a SIM kártyák esetén (állítólag méretben is hasonló lesz). Az Emmc 4.5-ös szabványt használó megoldás 90 mb/s-os olvasási sebességre képes majd, az írási sebességről pedig még nincs információ.

Ahogy az lenni szokott ilyenkor, az újdonságnak ára van, és drágábban juthatunk majd hozzá, mint a hagyományos microSD kártyákhoz. A legfrissebb infók szerint a 128 GB-os változatért 49.99 eurót kérnek majd el, míg ugyanez a méret micro kivitelben nagyjából 30-35 dollárba kerülne.

Összességében ez még így is jó megoldásnak tűnik, és túlmutat több konkurens cég elképzelésén is. Van ahol lehagyják a kártya helyét, itt pedig legalább a bővítés lehetőségét megkapjuk. A másik verzió, amikor a gyártók horrorisztikus felárat számolnak fel a háttértárért. Jó példa erre az Apple, akik jelenleg 60 ezer Ft-al kérnek többet, ha a 64 GB-os iPhone Xs helyett 256 GB-os változatot szeretnénk vásárolni.

Így tehát összességében az 50 euró nem is tűnik olyan vészesnek, hiszen nagyjából 15 ezer Ft-ért ott lesz a lehetőségünk, hogy kedvünkre kibővíthessük mobilunk tárhelyét. Szerintünk kifejezetten jó döntést hozott a Huawei, hiszen nem hagyta annyiba, hanem végül kitalált egy saját megoldás, melyet végül meg is tudott valósítani.

Forrás: Phonearena

Szólj hozzá