Érkezik a következő Meizu zászlóshajó

A Meizu régebben egészen sokat szerepelt a hírekben, aztán eléggé eltűntek, majd visszatértek, és most ismét munkálkodnak legalább egy készüléken, amely a zászlóshajók között fogja megmérettetni magát. Az okostelefon a tavalyi Meizu 18s Pro folytatása lesz, de állítólag a gyártó kihagyja a 19-es a számot, így a mobil a Meizu 20 névvel léphet majd a világot jelentő deszkákra.

Korábban a gyártó bejelentette és a Qualcomm is igazolta, hogy Snapdragon 8 Gen 2 lapkakészlettel szerelt okostelefon fejlesztésén dolgoznak, tehát ez már annyira nem újdonság, az viszont igen, hogy a szóban forgó mobil feltűnt a Geekbench nevű szintetikus tesztalkalmazás adatbázisában.

A prototípus meghajtásáért a Qualcomm csúcskategóriás lapkakészlete felelt, a chipset mellé 12 GB RAM került, és a benchmark mérések során Android 13 operációs rendszer futott a tesztelt készüléken. A Meizu telefonja az M2392 modellszámmal szerepel a Geekbench listáján.

Jelen pillanatban elég keveset tudni a készülékről, de a széria tagjai állítólag legalább ketten lesznek, az alapmodell mellett megjelenik majd egy Meizu 20 Pro elnevezésű okostelefon is.

A nyers teljesítmény miatt nem kell majd aggódni, a Meizu tesztelt készüléke hozza a papírformát, az egymagos mérésekben 1409, a többmagos tesztelés során pedig 4199 pontot gurított. Hogy aztán egyéb jellemzők tekintetében mit kínál majd a kínai gyártó érkezőfélben lévő okostelefonja, az egy remek kérdés, de sejtéseink szerint a közeljövőben újra hallani fogunk majd a mobilról és annak specifikációiról.

Forrás: GSMArena

Szólj hozzá