Európába érkezik a Xiaomi 75 colos okostévéje

A Xiaomi Mi 11 mobil globális bemutatója mellett egy másik érdekes terméket is bemutatott a kínai gyártó, amely egy hatalmas kijelzővel rendelkező okostelevízió, ami ráadásul kifejezetten pénztárcabarát árcédulával kerül majd a boltokba.

A Xiami lassan annyira sok kütyüt gyártó, hogy szinte nincs a piacon olyan kütyü, amely esetében ne találkoznánk a nevükkel. Bár a TV piacon eddig főleg csak Kínában voltak jelen, ám változtatni szeretnének ezen, és éppen ezért küldik ringbe a Xiaomi Mi TV Q1-et, amely 75 colos méretben (190 cm) kerül forgalomba.

A Q1 gyakorlatilag minden modern követelménynek megfelel. A 120 Hz-es QLED technológián alapuló kijelző természetesen UHD felbontást kapott, és nem maradt ki a local dimming funkció sem. A 192 zónás TV a FALD technológiára építő készülék 10.000:1-hez kontrasztarányt ígér, amely nagyon ígéretesen hangzik.

A 30 Wattos hangszóró nem érdemel különösebb említést, hiszen egy ilyen TV mellé már legalább egy Soundbart illik beszerezni. Három darab HDMI 2.1 portot kapott, így a legújabb konzolokkal is remek párosítást alkot majd, emellett pedig a szokásos Ethernet és USB portok sem maradtak le. Android TV 10 fut rajta, amely rengeteg előtelepített szolgáltatást kínál (Netflix, Amazon Prime, YouTube stb.), és remek hír az okosotthonok kedvelőinek, hogy a Google Asszisztens és Amazon Alexa is támogatva van.

Bár sokan nem szánnak ennyit TV-re, ám a Xiaomi Mi TV Q1 1.299 eurós árcédulája nagyon barátinak számít a piacon. Ez nagyjából 465.000 Ft-nak felel meg, ám egy jó akció keretében valószínűleg még olcsóbban ki lehet majd fogni. A hasonló kategóriás TV-k jóval drágábbak ebben a méretben, így szuper vételnek ígérkezik a Xiaomi okostévéje.

Forrás: GSMArena

Szólj hozzá