Európában is kapható lesz végre a Microsoft Surface Duo

A Microsoft már egy jó ideje bemutatta a dupla kijelzővel szerelt mobilját, ám eddig az öreg kontinensen nem lehetett hozzájutni, a jövő héttől ez azonban megváltozik, ám nem lesz olcsó móka.

Az Egyesült Államokban már szeptember óta forgalomba került a Surface Duo, októberre pedig már az árát is csökkentették, amely valószínűleg a visszafogott keresletnek volt köszönhető. Most azonban Európában is piacra dobják, méghozzá 1.550 eurós árcédulával.

Ez lássuk be nem kevés a mobilért, ráadásul nem is igazán látjuk az értelmét a terméknek. Már a 2019 év végi bemutatón is elég idejétmúltnak tűnt a dizájn, hiszen kifejezetten nagy kávákat kapunk. A két külön kijelző sem igazán tűnik világmegváltónak, a Snapdragon 855 mostanra elég elavultnak hat, a kamera pedig kifejezetten gyengére sikerült.

Mellé sajnos kifejezetten drága is lett a Surface Duo, így egyszerűen nem is nagyon értjük, hogy kinek is lehetne ajánlani a készüléket. Mostanra már több hajlítható mobilhoz is hozzá lehet jutni, és egy Samsung Galaxy Fold például minden téren komolyabb mobil lett, és többet nyújt a felhasználó részére.

Aki tehát mégis megvásárolná a Microsoft két kijelzővel rendelkező mobilját, az február 18-tól teheti meg, közel 550 ezer forint áron. Igaz egyelőre Németországban, Franciaországban és Nagy-Britanniában lesz majd kapható, ám aki itthon esetleg erre vágyna, az könnyen be tudja majd szerezni a mobilt.

Forrás: GSMArena

 

Szólj hozzá