Exkluzív: iPhone 8 tokokat kaptunk a bemutató előtt

Az Apple már hivatalosan is kiküldte a meghívókat a jövő hét kedden, azaz szeptember 12-án tartandó bemutatójára, és az esemény legnagyobb sztárjai természetesen az új iPhone modellek lesznek. Hivatalosan még semmit sem lehet tudni a készülékekről, nemrég azonban befutott hozzánk néhány tok, amelyekből jó pár részletre következtethetünk.

A várakozások szerint három iPhone modell láthat napvilágot a bemutatón. Jöhetnek természetesen a tavalyi modellek utódai, amelyek az iPhone 7S és 7S Plus nevet kaphatják, illetve számítunk egy különleges, 10. évfordulós kiadásra is, ami OLED kijelzővel és extrém vékony kijelző körüli kerettel érkezhet. Az utóbbi kiadás nevével kapcsolatban még folynak a találgatások, iPhone 8, iPhone X és iPhone Edition is lehetséges, de az egyszerűség kedvéért most hívjuk csak iPhone 8-nak.

Nemrég érkeztek a szerkesztőségünkbe a fotókon látható iPhone 8 tokok. Van köztük két egyszerűbb szilikon tok és egy durvább hibrid megoldás is, ami elég komoly védelmet nyújthat a következő Apple telefon számára.

Az egyik legszembetűnőbb változás a hátlapi duál kamera vertikális elrendezése, erről már számos pletykát hallhattunk korábban, de más jellemzők is kiderülnek a tartozékokból. Teljesen biztos, hogy ezúttal sem lesz 3.5 mm-es jack csatlakozó, de más is eltűnhet, mégpedig az ujjlenyomat-olvasó. A hibrid tokon ugyan van egy plusz hátlapi kivágás, de ez minden bizonnyal csak azért, hogy lehessen menőzni az Apple logóval. A másik két tokon pedig nincs ilyesmi.

Oldalt sem lesz biometrikus szenzor, és ha igazak a hírek a kávamentes kijelzőről, akkor bizony el lehet felejteni az ujjlenyomat-olvasót. Persze van még egy halvány esély, hogy ezt beépíti a kijelzőbe az Apple, de a jelenlegi technológiával ezt valószínűleg most még nem lehet úgy megvalósítani, hogy az megfelelően működjön. Sebaj, lesz helyette íriszszkenner!

Egyébként így nézhet majd ki a hamarosan bemutatásra kerülő OLED kijelzős modell, és a bemutatott iPhone 8 tokok is ezt a dizájnt erősítik meg:

Mindez azonban nem lesz olcsó. Az új iPhone-ok ára 1000 dollárról indulhat, hazánkban pedig akár 400.000 Ft-ot is elkérhetnek majd a legújabb modellért.

Te várod már az Apple legújabb telefonjait?

A tokokat innen kaptuk: Phonebox

Szólj hozzá