Ezekre a termékekre lehet számítani az Apple március 8-i bemutatóján

A későn kelők kedvéért eláruljuk, hogy a következő Apple által rendezett online esemény március 8-án lesz, a meghívó már hivatalos. Az viszont továbbra is az agyalás tárgya lehet, hogy mégis milyen termékeket mutatnak be ezen a rendezvényen, mivel arról az almás vállalat nem igazán értekezett. Mondjuk sosem szoktak ilyesmit tenni. Szerencsére itt vannak nekünk ezek a remek szivárogtatók, akiknek köszönhetően lehet némi elképzelésünk arról, mivel készülnek nekünk a jövő heti bemutatón.

A 91Mobiles csapata úgy tudja, hogy a hamarosan megrendezésre kerülő online eseményen egy vadonatúj iPad Air és a már régóta a szóbeszédekben szereplő iPhone SE 2022 lesz a két leleplezett készülék. Nem kizárt, hogy akadnak majd más portékák is a cupertinói cég tarsolyában, de állítólag ez a két készülék lesz a fókuszban.

Az újságíró kollégák információi állítólag az egyik legnagyobb ázsiai szolgáltatótól származnak. Mielőtt megjelennek az adott termékek, a vállalatok időben elküldik a kapcsolódó sajtóanyagokat a partnerek számára, így azok fel tudnak készülni annak érkezésére, meg tudják szerkeszteni a hozzájuk tartozó termékoldalakat, stb. Most is egy ilyen dokumentum miatt számítanak az operátor munkatársai az iPad Air és az új iPhone SE érkezésére, és az egyikük nem volt szívbajos ezt megszellőztetni a 91Mobiles számára.

Azt jelen pillanatban nem igazán tudni, milyen hardveres jellemzőkkel fog bírni az iPad, de az SE telefon kapcsán is csak néhány előzetes értesülés áll rendelkezésre. Olyanokat beszélnek, hogy az új olcsó iPhone modell 100 dollárral fog kevesebbe kerülni, mint elődje, így nagyjából 300 dollár körül alakulhat az indulóára. A barátságos vételár ellenére mégis egy Apple A15 Bionic lapkakészlet kerülhet a belsejébe, ugyanaz a lapka, ami a mostani iPhone 13 modelleket hajtja, vagyis adott lesz az 5G hálózatok támogatottsága a brutális teljesítmény mellett.

Az mondjuk egy érdekes kérdés, vajon megpiszkálja-e a telefon dizájnját az Apple, vagy maradnak az 5 évvel ezelőtti állapotokat idéző brutális kijelző körüli keretek? Az itt látható képek alapján nem igazán… Nagyon nem érdemes belekezdeni a töprengésbe, mivel már csak pár nap van hátra a bemutatóig, szóval hamar kiderül, hogy mégis mivel készül mindannyiunk kedvenc almás gyártója. Ti mire számítotok?

Forrás: 91Mobiles

Szólj hozzá