Február végén elkezdődik a Steam Deck foglalások kiszállítása

A hordozható konzolok – vagyis jobban mondva a kijelzővel és vezérlőkkel ellátott mini PC-k -, piacát mindenképpen fel fogja egy kicsit pezsdíteni a Steam Deck megjelenése, amelyet ugyan némileg elhalasztottak, ám úgy néz ki, hogy az eredetileg decemberre időzített játékgép február végén eljut azokhoz, akit lefoglaltak maguknak egyet. A Valve készülékét még 2021 júliusában jelentették be, de most megerősítették, hogy a majd fél éves várakozásnak lassan vége.

A Steam Deck valószínűleg nem fogja nyugdíjba küldeni a Nintendo Switch-et, amelynek népszerűsége az októberben megjelent OLED variáns érkezte óta sosem látott magasságokban szárnyal, de azért jó látni, hogy akadnak méltó alternatívái is a japánok hibrid konzolának. Kihívói nemigen, sokak szerint teljesen más közönséget szólít meg a két masina, szerintünk ez ebben a formában nem teljesen igaz, de ennek kivesézése egy külön cikk témája is lehetne. Még valami: a Steam Deckhez hasonló, képernyővel és vezérlőkkel felszerelt mini PC-k most is vannak, csak épp a legolcsóbb is kétszer annyiba kerül, mint a legdrágább Deck, így nem csoda, hogy a legtöbben türelmesen kivárták a sorukat a készülék érkezéséig.

Tehát nincsenek további fennakadások, alkatrész – ellátási problémák, akik időben lefoglalták a gépet, február végén már meg is kaphatják. Ha te is foglaltál egyet magadnak, érdemes lesz rendszeresen csekkolni a kiszállítás várható dátumát a Steam felületén belül, mert ki tudja, lehet hamarosan te is sorra kerülsz. A másik említésre méltó frissítés, amelyet a Valve közzétett, hogy a Steam Deck Verified program is jól halad. Ennek ugye az a lényege, hogy a fejlesztők lehetőséget kapnak arra, hogy az általuk készített játékot a hordozható masina hardverére szabják, ennek érdekében a gyártó fejlesztői pakkokat küldött ki az elmúlt hónapok során, benne egy ilyen Deck géppel, így minden akadály elhárul a játékkészítők elől, ha azok optimalizálni szeretnének.

Ha valaki esetleg sosem hallott volna a Steam Deckről: ez egy handheld gaming számítógép, amelyet elsősorban a PC-s játékos közösség számára készítettek. Az eszköz a Nintendo Switch hordozhatóságát, és a már meglévő Steam könyvtáradat kínálja. A játékgép lelke egy AMD Zen-alapú négymagos CPU, amely AMD RDNA 2 architektúráján alapuló GPU-val van kiegészítve, illetve 16 GB LPDDR5 RAM-mal és akár 512 GB kapacitású PCIe NVMe háttértárral. A készüléknek saját beépített képernyője is van, amely 7 hüvelykes képátlóval, 16:10 képaránnyal, valamint 1280 x 800 pixeles felbontással rendelkezik, illetve ami még fontos, ez egy IPS panel. A Valve Steam Deck-je egy Arch Linux alapokon nyugvó operációs rendszert futtat, amely a Steam OS 3.0 nevet viseli, és a Proton nevű szoftveres rétegnek köszönhetően képes futtatni a Windows operációs rendszerre tervezett játékokat. Na persze, akinek méretesebb háttértárral szerelt verziója van, bátran telepítheti a Windows-t is, ehhez a gyártó minden segítséget, illetve a szükséges drivereket is biztosítja majd.

A Steam Deck háromféle kiszerelésben lesz elérhető. Az alap változat 399 dollárért 64 GB-os eMMC tárhelyet kínál, az 530 dolláros viszont már 256 GB-os SSD modullal lesz felszerelve. A legtutibb az 512 GB-os modell, ami 649 dolláros áron érhető el. Ha szeretnél magadnak egy ilyen kütyüt, akkor le kell foglalnod egyet magadnak, ez a rendszer igyekszik meggátolni azt, hogy a nyerészkedők tömegesen rá tegyék a kezüket a készletekre. Mindössze egy működő Steam fiókra van szükséged, de ha most foglalsz, már nem kerülsz sorra hamarabb 2022 második negyedévénél. Jó hír viszont, hogy a Valve úgy véli, a második negyedév után újabb készletek állnak majd rendelkezésre az érdeklődők számára, sőt, állítólag már a második generációt is tervezik.

Forrás: Steam

Szólj hozzá