Filléres kütyük vására a GearBesten

Egy újabb csokornyi terméket mutatunk be nektek, amelyekből még a legdrágább is csak párezres tétel, ám kifejezetten jó szolgálatot tehetnek otthonainkban, és némelyik akár ajándéknak is kiváló lehet.

Ez a 8,5 colos rajztábla pont azt tudja amit már a neve is sejtet. A hozzá kapott tollal rajzolhatunk rá, majd akár egy gombnyomással letörölhetjük az egész képernyőt. Ha szoktatok otthon jegyzetelni, üzenetet hagyni, vagy gyerkőc van a családban, akkor mindenképp érdemes egy ilyenre benevezni.

Környezetbarát, és mindössze egy CR2016-os elemmel megy. Vékony, ám a külső hatásokkal szemben ellenálló kialakítás jellemzi, az ára pedig mindössze 5.49 dollár, amely kb 1.500 Ft-nak felel meg. Ha ti is szeretnétek egy ilyet, ezen a linken tudjátok megrendelni.

Szeretitek a zenét, ám elhagytátok a fülhallgatótokat, vagy csak nem vagytok elégedettek a hangzásával? Akkor a JBL C100SI fülesét nektek találták ki. Szuper hangzást ígér, melyet a mellékelt fülpárnákkal hangolhattok a hallójáratotokhoz. A 20-20000 Hz-es hangok leképzése miatt semmilyen részletről nem maradtok majd le, a 100 dB-s érzékenység miatt pedig a hangerővel sem lesz probléma.

Beépített mikrofonnal és egy kis irányítóval is ellátták, így a számléptetés, megállítás vagy a hívásfogadás sem okoz vele gondot. Az ára jelenleg 13.99 dollár, amely kb. 3.900 Ft-nak felel meg, ám ez nem vészes egy ilyen minőségű fülesért, ráadásul itthon 10.000 Ft-ért juthattok hozzá. A rendelésért katt ide.

A Xiaomi mini headsetje azoknak jöhet jól, akik nem akarnak zenét hallgatni, ám sokat beszélnek telefonon, mivel csak egy darab fülhallgatót tartalmaz a doboz. Ez viszont Bluetooth-os, így nem zavar majd be a vezeték, és egy mini kontroller is bele lett építve.

Nagy előnye, hogy pehelykönnyű, ráadásul IPX4-es kialakításának hála az esőtől sem kell tartanunk. A beépített aksi nagyjából 3 óra beszélgetést tesz lehetővé, és 10 méteres hatótávval rendelkezik a kütyü. 15.49 dolláros ára korrektnek tűnik a Xiami-tól megszokott minőségért. Részletek és rendelés ezen a linken.

Nagyon népszerűek mostanság a mozgásérzékelővel ellátott lámpák, ebből pedig az Utorch 009Plus az egyik legolcsóbb. Nagyjából 3 méterig érzékel, így ha elhaladunk előtte, automatikusan felkapcsol, és 15-20 másodpercig mutat majd utat számunkra.

Három darab AAA-s elemmel működik, de ne felejtsétek, hogy ezeket külön kell megvásárolni hozzá. Szerencsére azonban nagyon takarékos, így sokáig bírja majd. Ajánlott lehet folyosóra, pincékbe és akár szekrényekbe is. 3.99 dolláros ára (1.100 Ft) nem vészes, ráadásul három vásárlása esetén további kedvezményt kaphatunk rá. A részleteket itt találjátok.

Az Alwawise autóstöltője olcsó, ráadásul olyan kialakítást kapunk, hogy amennyiben baj van, akkor akár üvegtörésre is használhatjuk. Két USB porttal látták el, és akár 3.4A sebességgel is képes kütyünk töltésére.

Természetesen mindenféle védelemmel elláttál, ráadásul az apró kijelzőn az autónk akkumulátorának állapotáról is kapunk visszajelzést, ami nagyon hasznos tud lenni. A töltő ára jelenleg 4.99 dollár, azaz 1.400 Ft. Katt ide a részletekért.

Egy memóriakártya mindig jól jön, és a Kodak U1-es, 64 GB-os microSD kártyája  jelenleg szuper áron érhető el. Class-10 minősítést kapott, és akár 80 MB/s-es olvasási sebességre is képes, ennek ellenére 4K felvételre mi egy kicsit gyorsabb kártyát ajánlanánk.

Minden máshoz (film, játék, fotó) viszont tökéletes, és a 64 GB-os verzió jelenleg mindössze 11.89$-ba kerül, azaz már 3.300 Ft-ért hozzájuthatunk, ez pedig remek ár egy ekkora kapacitású kártyáért. Rendelés ezen a linken.

Forrás: GearBest

 

Szólj hozzá