Fizetős szolgáltatással törne be a játékospiacra az Apple

A legfrissebb hírek szerint a cupertinói cég egy olyan fizetős szolgáltatáson dolgozik, amely a gamereket veszi majd célba, akik így havidíj fejében férhetnek majd hozzá a legfrissebb játékokhoz.

Az Apple új területekre szeretne betörni, ami érthető, hiszen mostanság több forrás is rámutatott, hogy kissé visszaesett a bevételük. Erre tökéletes alany lenne a játékospiac, hiszen hatalmas közönsége van, amely ráadásul folyamatosan növekszik.

Hihetetlen pénzekre lehet itt szert tenni, elég csak a Fortnite sikerére gondolni, amelynek bevételeit a legnagyobb gyártók is megirigyelnék. Jól tudja ezt az Apple is, és a több forrás is azt állítja, hogy egy olyan szolgáltatáson dolgoznak, amely a Netflix mintájára működne, tehát havi előfizetéssel férhetnénk hozzá a tartalmakhoz.

Bár a cég állítólag már megkezdte a tárgyalásokat a játékfejlesztőkkel, ám maga a folyamat még nagyon az elején járhat. A fejlesztők készítenék el a játékot, amelyet utána már az Apple promózna és juttatna el a felhasználókhoz. Így relatív kis kockázatot vállalnának, hiszen csak a disztribúció és a marketing költségek terhelnék őket.

Egyértelmű, hogy ebbe az irányba tart a jövő, hiszen elég csak megnézni az Apple Music, a Spotify, a Netflix és többi szolgáltatás népszerűségét. A gyártóknak is sokkal több pénzt hozhat a konyhára, ha a felhasználók nem csak egyszerűen megveszik a játékot, hanem folyamatosan fizetnek érte. Kérdéses persze, hogy mit szólnak majd ehhez a gamerek, hiszen ha csak egy-egy játékkal szeretnének játszani, akkor nem biztos, hogy megéri nekik előfizetésre költeni.

Forrás: PhoneArena

Szólj hozzá