Forradalmasították az adattárolást: 360 TB egy apró, örök életű üvegkorongon

A Southamptoni Egyetem kutatói már évek óta dolgoznak egy újfajta adattárolási módon, mostanra azonban sikerült tökéletesíteni a technológiát, és már a piaci bevezetésen dolgoznak.

Az adattárolás alapja egy apró üvegkorong, amin akár 360 TB-nyi adat elfér, de nem ez a legnagyobb áttörés. A jelenleg használt módszerekkel ellentétben ez ugyanis gyakorlatilag örök életű. A kutatók szerint a korong az információkat 13.8 milliárd évig képes tárolni akár úgy is, hogy folyamatosan 190 Celsius-fokos hőmérsékletnek van kitéve. A miheztartás végett ez 3-szorosa a Föld korának.

Fotó: University of Southamtpon

Fotó: University of Southamtpon

Az újdonság működési elve kicsit hasonlít a CD-khez, ahol a felszínbe égetett árkok tárolják az adatokat. Itt azonban egy 5D-s technológiát alkalmaznak: az üvegkorong belsejében lévő nanorácsok szélessége, hosszúsága, magassága, illetve a fény visszaverődésének ereje és mértéke határozza meg a tárolt információt.

Az íráshoz használt lézeres eszköz rendkívül drága lesz, így ez nem valószínű, hogy egyhamar elterjed, az olvasás azonban nem annyira bonyolult, nagyjából úgy megy majd, mint a CD-k vagy DVD-k esetében.

via: HVG

Szólj hozzá