Forradalmian új kijelzővel érkezhetnek az iPad-ek és a MacBook-ok

A kijelzők terén még bőven van hova fejlődni, és jól tudják ezt a gyártók is, akikből a legtöbben a microLED-es megoldásokban látják a jövőt, és hasonló kerülhet majd a következő években érkező Apple termékekben is.

A microLED lényege, hogy minden képpont mögött külön LED található, így az OLED-hez hasonló minőséget kapunk, ám előbbi jóval nagyobb élettartalommal bír, nagyobb fényerőre képest, ráadásul a beégés veszélye sem áll fenn. Természetesen ez főleg a TV-k esetében lesz érdekes, de hasonló kerülhet a jövőre érkező iPad-be és MacBook-ba is.

Ezeket miniLED kijelzőként emlegetik, és a méret miatt kevesebb, kb. 10.000 LED-et fog használni, ami még így is hatalmas ugrásnak számít az Apple Pro Display XDR technológiájához képest, amely 576 LED-et számlál. Ezek mérete 200 mikron alatt lesz, ám telefonkijelzőre még így sem számíthatunk ezzel a megoldással. A 10-12 colos iPad Pro és a 15-17 colos MacBook Pro érkezhet ilyen panellel, tehát az újdonságot egyelőre csak a prémium termékek kapják majd meg.

A miniLED kijelzők sajnos drágábbak lesznek a jelenleg használatos OLED paneleknél, így meglepő, hogy az Apple ebbe az irányba megy el, hiszen maga a technológia sem túl kiforrott még. Minden bizonnyal az állhat a háttérben, hogy az Apple próbál minél jobban függetlenedni a Samsungtól.

Állítólag az LG lehet a cupertinói cég fő beszállítója, ám több kínai céggel is kapcsolatban állnak emiatt. A jövő év végén megjelenő iPad Próban debütálhat a miniLED kijelző, majd a nem sokkal utána érkező MacBook Pro lehet a következő a listán.

Forrás: GSMArena

Szólj hozzá