Friss képeken pózol a Samsung Galaxy Note 10 Pro

Korábban is láthattunk már néhány koncepciót a Note széria idei tagjairól, ám ezúttal ez eddigieknél látványosabb, és nem mellékesen pontosabb képeken csodálhatjuk meg a Note 10 Prót.

A hírek szerint az idei Galaxy Note-ból két változat is megjelenik majd, egy sima és egy Pro változat. Ezúttal az utóbbiról láthatunk néhány renderelt képet, melyet OnLeaks osztott meg, és mivel ő különösen megbízható forrásnak számít, így ez már a végleges kinézetnek tekinthető.

A 6,75 colos kijelzőt a szélei íveltek, alul és felül pedig egy nagy vékony sávot kapunk, így szinte az egész előlapot kitölti az AMOLED panel. A képeken alapján a jack aljzat sajnos lemarad, ám a szériára jellemző S Pen természetesen ott lesz a mobilon. A Bixby gombnak is búcsút mondhatunk, ám cserébe távirányítóként is használhatjuk majd az új Note-ot, hiszen a sok által kedvelt infra bekerül majd a repertoárba

A gyártó ultrahangos ujjlenyomat-olvasója a kijelzőbe lesz építve, a szelfikamera pedig középre lett pozicionálva, így ide kerül a képernyőkivágás. Az alábbi képen egyébként a kisebb Note 10 mellett is megtekinthetjük a Pro változatot, és jól látszik, hogy a dizájn teljesen megegyezik, csak éppen megnőtt a készülék.

Az árról egyelőre még nincs hivatalos információ, ám egyes orosz források már tudni vélik, hogy drágulás várható, és még a sima Note 10 is körülbelül 100 dollárral többe kerül majd az elődnél, és 1100-1200 dolcsit kell majd érte a boltokban hagyni. A Galaxy Note 10 Pro ennél minden bizonnyal többet kerül majd, de ezt egyelőre megtippelni se merjük, ám az augusztusi megjelenés előtt erre is fény derül majd.

Forrás: AndroidPolice

 

Szólj hozzá