Gyorstöltéssel érkezik a Note 10+, de külön adapter kell majd hozzá

A Samsungot az elmúlt években rengeteg kritika érte, hiszen a töltési sebességet illetően a Galaxy széria már régóta elmarad a riválisoktól. A Galaxy Note 10+ esetében azonban ez már megváltozik, ám örömünk így sem lehet felhőtlen.

2017-ben már láthattunk hasonlót, hiszen akkor az Apple játszotta el ugyanezt a felhasználókkal. Az akkor megjelent iPhone-ok támogatták a gyorstöltést, ám a gyártó nem mellékelte az ehhez szükséges adaptert, hanem ezt külön kellett megvásárolnunk hozzá. Sajnos ezt azóta több gyártó is eljátszotta, és a hírek szerint a Samsung is így tesz majd.

A mindig jól értesült Ice Universe szellőztette meg az infót, ami bizonyára sokak nemtetszését váltja majd ki. A Note 10+ ugyanis már 45 W-os gyorstöltéssel lesz ellátva, ám a hozzá járó töltő “mindössze” 25 W-os töltésre képes majd. Ez persze lassúnak egyáltalán nem mondható, de a néveleges maximumtól azért messze van.

Elképzelhető, hogy a gyártó plusz bevételt remél a külön értékesített gyorstöltőtől. Ez viszont nem vetne rájuk túl pozitív fényt, hiszen a különbség bizonyára elenyésző, és mindössze néhány dollárral drágította volna meg a csomagot a gyorsabb adapter, így viszont a vásárlóknak súlyos pénzeket kell majd érte fizetniük.

A Galaxy Note 10 szériát augusztus 7-én mutatja be a Samsung, és a hírek szerint két változatot kapunk majd belőle. Az alapmodell 999 eurón nyithat, míg a nagyobb változatért 1.149 eurós árcédulát kap majd.

Forrás: PhoneArena

Szólj hozzá