Hamarosan bemutatkozhat az Apple Watch 5. szériája

Ahogy azt nemrég mi is megírtuk, jelenleg virágzik az okosórapiac, és egyre nagyobb kereslet van a kiegészítőre, így nem véletlen, hogy az Apple kihasználja ezt, és piacra dobja az Apple Watch következő szériáját.

A leghíresebb Apple elemző, Ming-Chi Kuo publikált egy friss írást, amely az Apple Watch 5. szériájával foglalkozik. A megjelenés időpontja állítólag már nagyon közel van, és még szeptemberben bemutatkozhat az újdonság, méghozzá az iPhone 11 szériával karöltve.

Az Apple Watchról egyébként még szinte semmit nem tudni, így alap esetben távolabbi megjelenést tippelnénk, ám Kuo nem igazán szokott tévedni. Az 5. széria esetében már nem csak egy gyártótól szerzi majd be az OLED kijelzőket az Apple, hanem a japán JDI-tól szerzik be ezek egy részét. Ez idén csak 15-20%-ot tesz majd ki, ám 2021-re már a panelek 80%-át tőlük szereznék be.

Kuo már korábban említett, hogy az új Apple Watch kerámia házzal érkezhet, de arra nem tért ki, hogy mindegyik változat így érkezik-e, vagy csak egy speciális verziót ad ki az Apple. Egy másik hír, hogy a 2020-as Apple Watch szériában már microLED technológia válthatja majd az AMOLED kijelzőket.

Forrás: Macroumors

Szólj hozzá