Hamarosan érkezhet a Caviar saját mobilja

A Caviar gyártót már bizonyára jól ismerik olvasóink, hiszen rendszerint csúcsmobilok külsejét tuningolják fel, hogy aztán aranyáron adhassák tovább őket, ám végre egy saját készüléket is bejelentettek.

A Caviar sosem a hétköznapi halandók márkája volt, és ezen bizony az új készülékük sem változtat majd. A képek alapján egy klasszikus, nyomógombos kivitelű mobilt kapunk majd a Caviar Origin személyében, amelyet ezúttal is némi arany díszít, de bizonyára érkezik majd belőle jóval exkluzívabb és egyben drágább verzió is.

A meglepően visszafogott külső ismerős lehet, és ezt a gyártó sem rejti véka alá. A mobil ugyanis a Vertu mobilok után maradt “űrt” próbálja betölteni. A szokásos nyomógombokkal ellátott készülék meglepően visszafogott tudással érkezik, ám ennek természetesen oka is van. Az Android egy speciális verziója fut majd rajta, és hatalmas hangsúlyt fektetnek az adataink védelmére.

Hogy mennyire lesz zárt a rendszer, az még nem ismert, ám azt külön kiemelik, hogy a WhatsApp alapból rákerül majd. Így még azon se lepődnénk meg, amennyiben nem telepíthetnék rá programokat a Play Áruházból, hiszen ez esetben elég nehéz lenne garantálni az adataink biztonságát.

A Caviar Origin megjelenésének időpontja egyelőre még nem ismert, ám az ára már kiderült. Kereken 1.000 dolláros áron lehet majd hozzájutni, amely nagyjából 300 ezer forintnak felel meg. Ha ehhez hozzávesszük az igencsak visszafogott tudást, akkor bizony rögtön sejthetjük, hogy itt bizony nem egy tömegcikkel van dolgunk.

Forrás: Caviar

Szólj hozzá