Hamarosan érkezhet a Xiaomi Mi 7

Ismered a Xiaomi készülékeit? Ha a válasz nem, akkor mindenképpen érdemes megismerkedned velük, hiszen számos remek telefont alkottak már meg eddig is, és megint nagy dobásra készülnek! Úgy néz ki, hogy akár már a jövő év elején megismerhetjük a legújabb csúcsmodelljüket, a Xiaomi Mi 7-et.

A kiszivárgott pletykák arról szólnak, hogy februárban megindulhat a Mi 7 tömeggyártása és már márciusban bemutathatják a nagyközönségnek. Az elődökhöz képest nagy előrelépés lehet a vezeték nélküli töltés, amit ugyanaz a cég fejlesztett ki, amelyik az Apple hasonló megoldását is megalkotta.

A nem hivatalos információk szerint, a Xiaomi Mi 7 méretében elég nagynak mondható készülék lesz, mivel 6 colos AMOLED kijelzővel fog rendelkezni, miközben a kávák minimálisak lesznek. A teljesítményéért minden bizonnyal a Snapdragon 845 lesz felelős, memóriából pedig 6 GB kerülhet bele, míg az akkumulátor előreláthatólag 3350 mAh-s lesz. A hátlapon található majd a 16 megapixeles, f/1.7-es duál kamera, és valószínűleg 3D-s arcfelismerésre alkalmas technológiát is kap, ami hasonló lehet az iPhone X-ben találhatóhoz.

A hírek szerint a Xiaomi Mi 7 kezdő ára 410 dollár körül lesz, de mivel ezek még nem hivatalos információk, így többek között még ez is változhat a megjelenésig, de az biztos, hogy újabb remek telefonnal bővül majd a Mi család.

Forrás: NapiDroid

Szólj hozzá