Hamarosan itthon is elérhetővé válik a Honor 8X

A Huawei leányvállalata itthon is hatalmas népszerűségnek örved a remekül árazott mobiljaik miatt, így remek hír, hogy itthon is elérhetővé válik a legújabb phabletjük.

A kínai cég nagyjából egy hónapja mutatta be a Honor 8X névre hallgató mobilját, és végre elérkezett az idő, hogy az öreg kontinensen is rátehessük a kezünket. A siker garantált, hiszen a hatalmas kijelző és kedvező ár sokak számára kifejezetten vonzóvá teszi.

Néhány helyen (Madrid, Dubai) már el is kezdték az értesítést, és a következő napokban más régiókban is elérhetővé válik. Szerencsére kis hazánkba is hamarosan megvásárolhatjuk majd a phabletet, méghozzá október végétől.

A Honor 8X minden téren remek készülék lett. A 8 maggal ellátott Kirin 710-es chip dorombol benne, és 4/6 GB RAM memóriával szerelt változatban érhető el. Nem éppen egy kompakt darab, mivel 6.5 colos kijelzőt kapott, melyen ott lesz a manapság oly divatos szenzorsziget is. Nagyon vékony kávákkal rendelkezik, és kifejezetten letisztult dizájn jellemzi.

Ahol már kapható, ott 249 euróért lehet hozzájutni, ami iszonyat versenyképessé teszi a piacon. Persze valószínűleg csak azoknak lesz opció, akik nem riadnak el a nagyobb készülékektől.

Forrás: GSMarena

Szólj hozzá