Hamarosan letöltés nélkül játszhatunk a Sony PlayStation 5 játékokkal

A Sony jelen pillanatban is egy olyan cluoud streaming funkciót tesztel, amelynek segítségével a PlayStation 5  címeket letöltés nélkül, az interneten keresztül lehetne játszani. A tesztelésben olyan játékok vesznek részt, amelyek részét képezik a PlayStation Plus katalógusnak, néhány demó és további támogatott cím társaságában.

Az új funkció a PlayStation Plus Premium előfizetők számára lesz elérhető akkor, amikor majd élesítik, ám, hogy erre mikor kerül sor, egyelőre nem hozták nyilvánosságra. A Premium szint amúgy már így is számos előnyt kínált, a havonta érkező címek mellett egy óriási katalógusból lehet válogatni Game Pass módra, de egyes címek demó változatát is ki lehet próbálni általa. A Sony tehát most egy újabb extrán dolgozik a legmagasabb előfizetési szinthez, mindezt a PlayStation Blogon annak rendje és módja szerint be is jelentették.

Ha esetleg nem lenne tiszta, ezúttal nem a Remote Play opcióval kapcsolatos fejlesztésről van szó, az ugyanis a te PS5 konzolodon éppen futó játékokat közvetíti egy másik eszközre, de attól még az adott címet le kell tölteni a gépre. Amiről most szó van az leginkább az xCloud szolgáltatáshoz hasonlít, ami a Game Pass Ultimate előfizetés részeként teszi lehetővé a kínálatban lévő játékok futtatását interneten keresztül. A PS Now lényegében ugyanezt tudta, vagyis a felhasználók letöltés nélkül, azonnal nekivághatnak a játéknak, csupán egy tisztességes internetes összeköttetésre volt/van szükségük a Sony szervereivel, ott történik ugyanis a játékok futtatása.

“Amikor elindul ez a funkció, a támogatott PS5 címek felhőalapú streamingje közvetlenül a PlayStation 5 konzolon lesz elérhető. Ez azt jelenti, hogy aki Premium tag könnyebben belevetheti magát a kedvenc játékába anélkül, hogy azt le kellene tölteni a konzolra.”

A fenti nyilatkozat Nick Maguiretól származik, aki a Sony globális szolgáltatásaiért felelős részleg alelnöke. A kijelentés alapján a funkciót nemigen kapják meg az alsóbb előfizetési szintet használók a későbbiekben sem, mondjuk a konkurens Microsoft is csak az Ultimate előfizetőknek biztosít hasonló lehetőséget.

Amúgy a bejelentés nem sokkal azután érkezett, hogy beharangozták a Project Q nevű eszközt, ami egy Remote Play-re kiélezett kütyü lesz, egy vezeték nélküli képernyő és kontroller keveréke. Azt egyelőre nem tudni, hogy ez a bizonyos felhős streaming funkció elérhető lesz-e rajta a Premium szint előfizetői számára, avagy sem.

Forrás: Android Authority

Szólj hozzá