Hamarosan megérkezhet a Nokia csúcsmobilja

Legalábbis erről szólnak a legfrissebb értesülések, amelyek forrása egy meg nem nevezett skandináv kereskedő. Az állítólagos forgalmazó nemcsak a bemutatás dátumát tudja, de még a várható árat is megszellőztette.

Lehetett hallani olyat, hogy a készülék a Nokia 8 lesz, mások szerint a Nokia 9, a friss pletykák értelmében azonban az első megnevezés lesz a befutó. Az imént említett északi forgalmazó azt állítja, hogy a finnek felsőkategóriás okostelefonja e hónap végén, egész pontosan július 31-én kerül bemutatásra a nagyérdemű előtt. Az anonim forrás ráadásul ennél is tovább megy: szerinte a készülék 589 eurós áron kerül majd forgalomba, ami átszámolva nagyjából 180 ezer forint.

Most ugyanarról a TA-1004 modellszámú okostelefonról van szó, ami korábban már megjárta köreit az FCC hivatalánál, ahol a szükséges tanúsítványokat is megkapta. Az eszköz feltűnt több szintetikus teszt adatbázisában is, lehetett látni 4 GB, de még 8 GB RAM-mal is. Ha hihetünk a rejtélyes skandináv forgalmazónak, akkor a készülék 4 GB operatív memóriát, valamint 64 GB háttértárat fog kapni, legalábbis ez a kiszerelés lesz először kapható. A mobil négyféle színben jelenhet meg: kék, acél, arany/kék és arany/réz. Persze az könnyen meglehet, hogy valami érdekes fantázianevet kapnak ezek az árnyalatok, szegény tech újságíró meg majd törheti a fejét, hogyan is magyarosítsa azokat. 🙂

Ami a specifikációkat illeti, abban mindenki megegyezik, hogy a készülék lelke egy Qualcomm Snapdragon 835 lapka lesz. A megjelenítő képátlója 5.3 col lehet, amelyen QHD felbontásban lesznek megtekinthetők a különféle tartalmak. A hátlapon 13 megapixeles duál Zeiss kamerakészlet tölti majd be az elsődleges képrögzítő apparátus szerepét, és az ujjlenyomat-olvasó sem fog kimaradni.

Akármi is igaz a fentiekből, hamarosan ki fog derülni, hiszen július 31-e már csak alig két hétre van.

GSMArena

Szólj hozzá